Hároméves korában édesanyja állította először sílécre Miha Hrobat szlovén alpesi síelőt. A 2015-ös év Szuper-G junior világbajnoka beszél a kezdetekről, és arról, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe a szlovénok gyorsszámokban.
A húsvét a remény, az újjászületés és az örök élet ígéretének ünnepe. Ebből az alkalomból az Aktuális című műsorunkat eme ünnepnek szenteljük, és annak, hogy méltóképpen felkészüljünk Jézus feltámadására. Ebben Andrejek Judit evangélikus lelkész és Pete Polgár Máté katolikus plébános lesz a segítségünkre.
Claude-Michel Schönberg zeneszerző 1980-ban új jelentést adott Victor Hugo regényének, mégpedig musical formájában. A mai műsor során A nyomorultak című musical leghíresebb betétdalai segítségével betekintést kaphatunk a 19. századi Franciaország szenvedéseibe.
A tavaszi színek, a hímes tojás, a nap felé mosolygó virágszirmok reményt hoznak.
A Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Vállalkozásfejlesztési programja keretében dr. Kemény Dénes sikeres edző, válogatott vízilabdázó és a magyar vízilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya volt a vendégelőadója a tegnap Lentiben tartott előadásnak. A tartalomról Dányi József kérdezte őt.
A muraszombati Park Színházban tartották meg a szlovén polgári védelem napja alkalmából azt a hagyományos ünnepséget, amelynek keretében kiosztották a tavalyi évre vonatkozó elismeréseket a rendszerben dolgozó önkéntes és hivatásos egyesületek képviselőinek. Mellettük az idei évben jubileumhoz érkező tűzoltóegyesületek is kitüntetést vehettek át.
Az Országos Népegészségügyi Intézet muraszombati területi egysége immár harmadik alkalommal szervezi meg az Életkilométerek című a Kerékpározzuk át a világot nemzetközi kilométergyűjtő akcióhoz tartozó eseményét. A kerékpáros kilométergyűjtés szeptember 10-én, az öngyilkosság megelőzésének világnapján indul, és egy hónapon keresztül tart. Az akcióval felhívják a figyelmet a hatalmas, de az esetek többségében megelőzhető problémára.
Dušan Utroša 2009-től 2023-ig volt parancsnoka a muravidéki tűzoltó régiónak. A posztért tavaly már nem indult újra, mert az országos parancsnokságot célozta meg. Ezt a csatát szoros eredménnyel elveszítette, azonban itthon elnyerte a tiszteletbeli parancsnok címet. Hogy ez milyen kötelezettségekkel és jogokkal jár, valamint, hogy mivel tud még hozzájárulni vidékünk tűzoltó életéhez a črenšovci ÖTÉ-t is elnöklő tapasztalt szakember, arról Szabó Márk kérdezte a 2022-es év muravidéki személyiségét.
A hosszú téli hónapok után a tavasz érkezése a reményt kelti bennünk. A természetben minden változik, a virágok kezdik kibontogatni szirmukat, rügyeznek a fák, süt a nap. De, mikor is kezdődik a tavasz és mi jellemző a márciusra? Mely növények, beporzók, madarak jelennek meg ilyenkor?
A Muraszombati Egyházmegyei Karitász és a Dobronaki Plébániai Karitász vasárnap délután szervezte meg Dobronakon a Jóság hívó szava – Reményt az ifjúságnak! című jótékonysági rendezvényt. A zsúfolásig megtelt kultúrotthon nagytermében dr. Peter Štumpf, muraszombati püspök mondott ünnepi beszédet. A szívet melengető műsorban a 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, a 4. Számú Muraszombati Általános Iskola, valamint a Gornja Radgona-i Janko Šlebinger tagiskola tanulói léptek fel. Az összegyűjtött önkéntes adományok a felsorolt iskolák támogatási alapjaiba kerülnek.
Az utánpótlásra vonatkozó szabályok be nem tartása miatt kilenc pont levonásával büntetik meg a Prekmurec Dobronak Labdarúgó Klubot, amely ebben a szezonban a Muravidéki Labdarúgó Ligában szerepel. A Dobronak emellett nem indulhat majd a ligában a 2024/25-ös idényben, függetlenül a 2023/24-es szezonban elért helyezésétől. A klub fellebbezni fog a döntés ellen.
A Muraszombati Területi és Tanulmányi Könyvtárban tegnap este dr. Tomaž Mastnak, a társadalomtudományok doktora adott elő, aki rendszeresen elemzi a politikai eseményeket bel- és külföldön. A kutató a Szlovén Tudományos Akadémia Tudományos Kutatóközpontjának munkatársaként ment nyugdíjba, többször tartózkodott külföldön vendégelőadóként. Ezúttal előadásának a Hudi časi, vedro čelo címet adta, amelyben az egyén és a közösség magatartását elemezte a válság közepette.