Fennállásának 35 éves évfordulóját ünnepli idén a Muraszombati Baráti Kör Magyar Művelődési Egyesület. A szervezetnek idáig nem volt saját helyisége, de Muraszombat központjában, a Slovenska utca 40 alatt létrehozott, Együttélés Házának elnevezett rendezvényterem megnyitása ennyi év után a problémát megoldja. Ebben a helyiségben találkozhatnak ezentúl az egyesület tagjai, ott tarthatnak próbákat, beszélgetéseket és szervezhetnek kisebb rendezvényeket. Az új létesítmény megnevezésének nagy szimbolikája van és remélhetőleg ezt a szerepét a jövőben be is tölti. Hogy minél több nemzet és nemzetiség minél gyakrabban találkozzon a helyiségekben, hogy bizonyítsák, a régióban élő különböző nemzetiségű emberek jól megélnek egymás mellett. Az Együttélés Házának felelőse a MINTA, Tanácsadó, Oktatási, Turisztikai, Mezőgazdasági és Gazdasági Kft., amely múlt héten megszervezte az Együttélés Házának megnyitását. Az ünnepi rendezvényen elhangzottakat idézzük fel nemzetiségi műsorunkban, majd szólunk a Hungarikumok a Föld körül című kiállításról és az Együttélés Házának nyitvatartásáról.

Fehér Ilona