Adásunkban a magyar nemzeti közösség rádió- és tévéműsorai 2025-ös évi programtervét helyezzük fókuszba. A magyar nyelvű rádió- és tévéműsorok küldetése az őshonos magyar közösség esetében az anyanyelven nyújtott hiteles tájékoztatás. Ez a lendvai RTV stúdiókban valósul meg. A két szerkesztőségben előtérben van a nézők és hallgatók érdeke, fontos szempont a szerkesztőségek anyagi és humán erőforrása, valamint a szakmaiság. 2025-ben a rádióműsor részben a korszerű rádiós gyártási irányelveknek megfelelően, a televízióműsor pedig a kor igényeinek megfelelően, minden szakmai kihívással szembenézve, részben átalakul.
A műsoridő mennyiségében idén nem lesz változás.
A magyar nemzeti közösség számára a meglévő terjedelem korszerűsített műsorkoncepcióval és műsorstruktúrával valósul meg. A Muravidéki Magyar Rádió és a Lendvai Tévéstúdió szerkesztőségében tartalmilag változatos műsorok készülnek, hogy azok megfeleljenek a széles közönség elvárásainak. Különösképpen nagy a hangsúly az anyanyelvápoláson, a nemzeti identitás erősítésén, a kultúrák közötti párbeszéden, valamint az anyanemzettel való kapcsolatteremtésen.
A folytatásban a két média idei évi program- és gyártási tervét, a stúdiókban tervezett beruházásokat mutatjuk be részletesebben. Első beszélgetőtársunk Végi József, a Szlovén RTV igazgatósága elnökének az őshonos magyar közösség rádió- és tévéműsorokért felelős megbízott helyettese.
Keresés