Kávéval átitatott monumentális képek fogadják a Muraszombati Galéria látogatóit egészen március közepéig, hiszen Mirsad Begić a Bosznia és Hercegovinában született alkotó, aki a Ljubljanai Akadémiát követően Londonban képezte magát, művészetének egy kevésbé ismert oldalát mutatja be rajzai által. Mai adásunkban erről a szakma felől is érdeklődéssel kísért tárlatról hallhatnak, majd könnyedebb hangnemben zárjuk adásunkat, hiszen Mikó István szól A makrancos hölgy című zenés vígjátékról, amit a héten Lendván láthatott a közönség.
Keresés