Tizedik ülését tartotta Ljubljanában a parlament Nemzetiségi Bizottsága, amelyen második olvasatban tárgyalták A nevelés és oktatás szervezéséről és finanszírozásáról szóló törvényt, valamint Az általános érettségi törvényt. A módosítás elfogadásáról Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselőt kérdeztük.
A Lendvai Községi Tanács legutóbbi ülésén a tanácstagok megvitatták és 14 mellette szavazattal elfogadták a község 2024-es évi zárszámadását. A dokumentum értelmében a tavalyi költségvetés tervezett bevételeit 96 százalékban, kiadásait pedig 87 százalékban valósították meg. A tervezett beruházások csak 80 százalékban voltak sikeresek, ami a projektek befejezésének elodázását vonja maga után. Az ülésen kinevezésekkel és igazgatók eredményes munkájáért járó kifizetések jóváhagyásával is foglalkoztak.
Fenséges illatok árasztották el szombaton délután Radamost, ahol megszervezték a Nemzetközi Jókai-babgulyás főzőversenyt. Az ínycsiklandó egytálételt összesen 27 csapat készítette el. A jó hangulatban zajló rendezvény egyben a település összefogásának is jeles példája. A főzőversenyről Szőke Kristina riportját hallják.
Az 5. rendes ülését tartotta meg a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet Tanácsa. A tagok megvitatták és elfogadták a 2024-es zárszámadást, valamint a 2025-ös programot és a költségvetési tervezetet.
Dobronak Község Tanácsa megtartotta 17. rendes ülését, amelyen több fontos napirendi pontot tárgyaltak. Az ülésen elfogadták a község 2024. évi zárszámadását, megvitatták és elfogadták a vízdíj, illetve a hálózati díj gazdasági árának, valamint a 24 órás temetkezési szolgáltatás ügyeletére vonatkozó áremelkedést. Továbbá szó esett a Dobronaki Környezeti és Idegenforgalmi Intézet 2024. évi zárszámadásáról is. Végezetül a tanács foglalkozott Dobronak Község Felügyelőbizottságának levelével, amely Dobronak Község és a Dobronaki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség közötti finanszírozási szerződés alapján felhasznált források ellenőrzésére vonatkozott.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség jelenlegi működési formája életbelépésének 35. évfordulója napján tartotta 12. soros ülését a csúcsszervezet tanácsa. Az ülésen egyhangúlag fogadták el a Vissza a Muravidékre! című káderösztöndíjakról és a felsőfokú végzettségű hiányszakmákat ösztönző ösztöndíjakról szóló szabályzatot. A pályázat a tervek szerint augusztusban jelenik meg. Egyhangúlag fogadták el az érettségi vizsgákról szóló törvény módosítására vonatkozó határozatokat is, valamint a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet idei évi munka- és pénzügyi tervét. Ezen kívül néhány aktuális kérdésről is döntést hoztak.
A Szlovén Országgyűlés Nemzetiségi Bizottsága második olvasatban tárgyalta az új Médiatörvényt. A dokumentumnak azon cikkelyei kerültek előtérbe, amelyek a magyar és az olasz őshonos nemzeti közösségek tájékoztatásával kapcsolatosak. A nemzetiségi média vezetői és a nemzetiségi közösségek képviselői hangsúlyozták, hogy a törvényjavaslat nem csökkenti a jelenleg érvényben levő jogokat, de ugyanakkor a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet javaslatát sem veszi figyelembe. A bizottság többsége a dokumentum elfogadását támogatta.
Moravske Toplice Község Tanácsának tagjai tegnap megtartott ülésükön ugyan nem egyhangúlag, de megerősítették az óvoda gazdasági árának emelését. Az ülés napirendjén szerepelt egyebek közt a község 2025-tól 2030-ig terjedő idegenforgalmi stratégiája is. Bukovec Éva összegzi az eseményt.
16. levelező ülését tartotta ma a Lendvai Községi Tanács. Az ülésen a lendvai községet képviselő tagokat neveztek ki közintézmények tanácsába: a Pomurske lekarne, a 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, valamint a Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola tanácsába. A levelező ülésen határozatot fogadtak el a Lendvai Egészségház Közintézet igazgatójának kinevezésével kapcsolatosan is.
Ha egy adott talajon heterogén összetételű gyomflóra van s a gyomok is eltérő fejlettségűek, akkor legjobb, ha ellenük a kétmenetes kezelés vetjük be. Az első védekezéssel tönkre tehetjük a kezdeti gyommentességet, a második permetezéssel pedig a sorzáródásig tisztán tarthatjuk a táblát.
Május 15-ére, szerdán délutánra volt összehívva Lendva Község Tanácsának 11. rendszeres ülése. Az ülés napirendjén egyebek közt a község 2023. évi zárszámadása, az Öko-Park kommunális vállalat biztosította gazdasági szolgáltatások árának emelése és a vállalat beruházásra tervezett hitelfelvételének jóváhagyása is szerepelt. Az ülés megtartására a tanács határozatképtelensége miatt nem került sor. A 19 tagból mindössze 7 volt jelen. Így a tanács levelező ülésen hozza meg a jelentős döntéseket. A történteket Magyar János polgármester foglalta össze rádiónknak.
Április 11-én ünnepeltük a magyar költészet napját. E jeles irodalmi emléknap alkalmából a Ljubljanai Liszt Intézet jóvoltából 3 magyar fiatal kortárs költő látogatott el a Muravidékre, hogy megossza gondolatait a kétnyelvű iskolák tanulóival. Keddi Horizontunk vendégei Katona Ágota, Borsik Miklós és Toroczkay András tollforgatók.