Tegnap a pártosfalvi tűzoltóotthon nagytermében nyitották meg a helybeli Rózsa Kézműves Egyesület kézimunka szakköre kiállítását. Az immár hagyományos adventi kézimunka kiállítás keretében az egyesület műhelymunkáin készített kézműves termékeket, egyben advetni koszorúkat, díszeket tekinthették meg az érdeklődők. Bukovec Éva beszámolója.
A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség szervezésében Kühar Flóris-emléknapot tartottak tegnap Pártosfalván. A falu szülöttére emlékeztek a helybeliek, megkoszorúzva a bencés szerzetes mellszobrát. Bukovec Éva foglalja össze az eseményt.
A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség szervezésében Pártosfalván megtartották a már 5. kulináris délutánt, amelyen különböző hagyományos ételeket készítettek a vegyesen lakott faluk szakácsai.
Szombat reggel a pártosfalvi tűzoltóotthon hátánál utolérte sorsa azt a sertést, akinek halála szükséges volt a népi hagyományok életben tartásához. A hagyományos disznóvágás ma már ritka dolog, habár egykoron mindennapos aktus volt. Pártosfalván sokan egybegyűltek, hogy hódoljanak a tradíciónak.
Az első világháború után bekövetkezett változások, legfőképpen az állami hovatartozásra vonatkozó impériumváltás, Pártosfalvát és a környékbeli falvakat merőben érintették. A magyar lakosságra az 1920-as években alapvetően az új jugoszláv állammal szembeni ellenszenv volt jellemző, ugyanakkor – bár lassan és fokozatosan – az új környezetbe való beilleszkedés folyamata is megindult…
Megtelt tegnap este a pártosfalvi faluotthon ünnepélyesen feldíszített előadóterme érdeklődőkkel, hiszen a község egész területéről érkeztek vendégek, hogy megnézzék a Domonkosfai Népdalkör és a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház három előadóművészének műsorát.
Advent első vasárnapja van, így elkezdődött a karácsonyi ünnepkör. Ennek apropóján a pártosfalvi Rózsa Kézműves Egyesületnél ma rendezik az ügyeskezű tagok munkáiból a hagyományos adventi kézimunka kiállítást. A részletekről Horvat David az egyesület tagját, Balajc Marijat kérdezte.
A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség szervezésében Pártosfalván dr. Kühár Ferenc Flórisra, bencés szerzetesre, a falu szülöttjére emlékeztek. A szentmisével kezdődő és koszorúzással egybekötött megemlékezésről Ftičar Ines készített beszámolót.
Az iskolában a kötelező tartalmak mellett szerveznek egyéb tanulási napokat is. Egy ilyen az Iskola a természetben, amelynek keretében a terepen, első kézből tanulnak az iskolások. Ezek a programok nemcsak plusz tudást, hanem élményeket, tapasztalatokat is ajándékoznak a tanulóknak. A Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskola kilencedikesei nemrég Bohinjban töltöttek egy hetet. Márk és Zsombor erről számol be a műsorban. Ha kedvetek van, tartsatok velünk!
Történelmi sorozatunk mai részében folytatjuk a Moravske Toplicei önkormányzathoz tartozó nemzetiségileg vegyesen lakott tájegység települései múltjának a felidézését. Elsőként azt elemezzük, hogy milyen volt Pártosfalva környékén az oktatás helyzete a 19. század utolsó harmadában, illetve a 19. és a 20. századok fordulóján. Az első iskola a térségben tényleg Szentlászlón jött létre?
Nektek mi divatos? Mennyire számít az, hogy egy ruhadarab trendi-e vagy sem? Milyen kellékek kellenek ahhoz, hogy csinosak legyünk? Erről cseverészik Lena és Lili a Pártosfalvi KÁI-ból a Tini expresszben. Hallgassátok meg ti is, hogyan látják a lányok a divatot!
Szeptember 2-án Szlovénia-szerte megkezdődött a tanítás. A Pártosfalvi Kétnyelvű Általános Iskolában a megszokott menetrend szerint indult az első iskolai nap. Kranjec Gyöngyike igazgatóval beszélgettünk.