A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség jelenlegi működési formája életbelépésének 35. évfordulója napján tartotta 12. soros ülését a csúcsszervezet tanácsa. Az ülésen egyhangúlag fogadták el a Vissza a Muravidékre! című káderösztöndíjakról és a felsőfokú végzettségű hiányszakmákat ösztönző ösztöndíjakról szóló szabályzatot. A pályázat a tervek szerint augusztusban jelenik meg. Egyhangúlag fogadták el az érettségi vizsgákról szóló törvény módosítására vonatkozó határozatokat is, valamint a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet idei évi munka- és pénzügyi tervét. Ezen kívül néhány aktuális kérdésről is döntést hoztak.
13. soros ülését tartotta a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa. Az ülésen a következő ötéves mandátumra kinevezték a Lendvai Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet igazgatóját. Megvitatták és elfogadták a Bánután működő Muravidéki Mintagazdaság intézetté való átszervezéséhez szükséges alapító okiratot. Tárgyaltak a kétnyelvű általános iskolák, valamint a kétnyelvű középiskola tantervjavaslatairól, és döntöttek a gazdasági alap idei évi első és második intézkedésével kapcsolatos aktuális ügyekről.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa és a Vas Vármegyei Közgyűlés 1987 óta szoros együttműködést ápol a Szlovéniában élő muravidéki magyarság kulturális tevékenységének támogatása érdekében. Közösen vállalt feladataikat minden évben egy együttműködési megállapodásban rögzítik. Erre ünnepélyes keretek között Szombathelyen, a Vármegyeháza elnöki tárgyalójában került sor.
Idén 50 éves a Szlovéniában élő magyar és olasz őshonos nemzeti közösség érdekvédelmi szervezete. Ugyanakkor 35 évvel ezelőtt alakult meg hivatalosan a jelenlegi Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, az úgynevezett csúcsszervezet. Így 2025-ben két jelentős jubileumot is ünneplünk. 35 évvel ezelőtt március 19-én lépett hatályba az a statutáris határozat, amely formálisan is lehetővé tette a muravidéki magyarok csúcsszervezetének megalapítását. Az alakuló ülést 1990. május 22-én tartották meg Dobronakon. Ebből az alkalomból ezen a napon majd ünnepi ülést tart Dobronakon a muravidéki nemzeti közösség tanácsa. Az 50 éves jubileumot pedig november 28-án egy gálaműsorral és magasrangú vendégek jelenlétével kívánja megünnepelni az MMÖNK. E jelentős évfordulók kapcsán indítunk sorozatot nemzetiségi műsorunkon belül. Minden hónap utolsó műsorában olyan személyeket szólaltatunk meg, akik az elmúlt öt évtizedben sokat tettek a magyar nemzeti közösség megmaradásáért és fejlődéséért. Mai adásunk vendége dr. Göncz László történész, kisebbségkutató, egykori nemzetiségi politikus lesz, aki az elmúlt időszakban a nemzeti közösség első évtizedeit kutatta. Elsőként arról tudhatnak meg többet, hogy honnan indult a muravidéki magyar közösség és hova jutott. Közben pedig mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy öt évtized után ilyen eredményeket mutathat fel még akkor is, ha nem minden kifogástalan.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa legutóbbi ülésén, mint megalapító úgy döntött, hogy a Bánután létrehozott Muravidéki Mintagazdaságot intézetté formálja át. Az intézet megalapításának célja olyan státusz elnyerése, amely esélyt biztosít pályázati támogatásokra és megfelelő személyek alkalmazásához is. A részleteket Orban Dušan tanácselnöktől kérdezzük. Adásunk második felében pedig az elnökkel a Muravidéki Konzultációk lebonyolításáról és lényegéről beszélgetünk. A lakossági fórum három községben már lezajlott, kettőben pedig még várat magára. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az embereknek mik a nemzeti közösséggel szembeni elvárásai?
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa legutóbbi ülésén további öt évre szavazott bizalmat a Magyar Regionális Nemzetiségi Fejlesztési Intézet eddigi igazgatójának, Berden Marionak. Adásunkban a régi-új igazgató összegzi az elmúlt mandátum legfőbb pontjait, illetve az előttük álló terveket. Először azonban szólunk még egy igazgatói kinevezésről. A Muraszombati Mezőgazdasági és Erdészeti Intézet élén ugyanis dr. Stanko Kapunt négyéves mandátuma befejeztével Damjan Jerič fogja váltani.
A magyar és az olasz őshonos nemzeti közösség RTV műsorainak, illetve nyomtatott sajtótermékeinek helyzete és finanszírozása volt terítéken a Szlovén Parlament Nemzetiségi Bizottságának 6. soros ülésén. A bizottság javasolja a kormánynak, hogy mérje föl, és lehetőség szerint iktassa be az RTV-ről szóló törvényjavaslatba a nemzetiségi stúdiók teljeskörű finanszírozását a kormány részéről. A nemzetiségi bizottság ajánlást tesz a kormánynak arra is, hogy rendezze a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet státuszát. Hétfőn tartotta 9. soros ülését a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa. A tagok a 2024-es költségvetési tervezet részletes bemutatása után megvitatták, és első olvasatban elfogadták a dokumentumot. A tanács zárt ajtók mögött értékelte A magyar nemzeti közösség gazdasági alapjának serkentési programja keretében megjelent felhívásra beérkezett pályázatokat, és elfogadta a 2025-2028-as időszakra vonatkozó új programot. Az ülésen bemutatták és elfogadták a Muravidéki Mintagazdaság stratégiai és üzleti tervét is. Ezek lesznek a témái mai nemzetiségi műsorunknak.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának tegnap este megtartott ülésén a tanács nem fogadta el a közösség 2024-es évi költségvetés-tervezetének első olvasatát. A tanácstagoknak április 14-ig kell benyújtaniuk a költségvetés módosításához szükséges javaslataikat. A muravidéki nemzeti közösség június 30-ig ideiglenes finanszírozás alapján működik. Napirenden szerepelt a közösség gazdasági alapjának serkentési programja második intézkedéséhez tartozó keretösszeg felosztása is, amely a tájházak felújítására vonatkozik. Az idén rendelkezésre álló 180 ezer eurós összeget fele-fele arányban a dobronaki és a šalovci községi magyar önkormányzatok használják fel.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa tegnap a Muravidéki Mintagazdaság székhelyén megtartott, immár 4. rendkívüli ülésén sem támasztotta alá az idei évi költségvetést. Az ülés napirendjén szerepelt a Muravidéki Mintagazdaság finanszírozásának kérdése is. Bukovec Éva foglalja össze az eseményt.
Nehéz hónapok várnak a Bánután székelő Muravidéki Mintagazdaságra, arra a projektre, amely a muravidéki magyar nemzeti közösség legnagyobb projektjének mondható. Csak nagyon röviden összegezzük a kezdeteket: 2016-ban készült el és került elfogadásra a Muravidéki Gazdaságfejlesztési Program, amelynek célja a magyar nemzeti közösség gazdaságának serkentése, előmozdítása. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa a programot 2021 szeptemberében a mezőgazdasági tevékenység fejlesztésével és támogatásával egészítette ki, amit aztán a szlovén kormány is jóváhagyott. A 2021-2024 -es időszakra vonatkozó négyéves projekt egy mintagazdaság létrehozását és a mezőgazdasági tevékenység fejlesztését foglalja magába a nemzetiségileg vegyesen lakott terület öt községében. Erre a célra a kezdetekben 8 millió euró állami támogatást irányoztak elő, két-két milliót minden évre. A támogatási összeget a későbbiekben csökkentették. Az idei év végével a négyéves projekt a végéhez ér. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Élelmezési Minisztérium elutasította a Muravidéki Mintagazdaság további finanszírozását. Ez azt jelenti, hogy a bánutai gazdaságnak az idei év végéig van a tevékenységéhez pénzügyi fedezete. 2025-től kérdésessé válik tehát a Mintagazdaság megmaradása. Szeptember utolsó napján a kialakult helyzetről tárgyalt a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa, ugyanakkor témája volt aznap a Ljubljanában megtartott Szlovén-Magyar Kormányközi Kisebbségi Vegyes Bizottság ülésének is. Hogy mi lesz a legnagyobb nemzetiségi projekt további sorsa, az továbbra sem világos. Mai Aktuális című műsorunkban a mezőgazdasági projekt és a mintagazdaság megálmodóját, Horváth Ferenc nemzetiségi országgyűlési képviselőt, a muravidéki önkormányzati közösség korábbi elnökét, valamint Orban Dušant, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának jelenlegi elnökét látjuk vendégül, aki a Muravidéki Mintagazdaság tevékenysége beindításának felelőse. A probléma megoldásáról lesz szó mai műsorunkban.
A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség Tanácsa a 3.soros ülésén első olvasatban egyhangúlag elfogadta a 2023-as költségvetési tervet. Továbbá a tagok elégedetten megállapították, hogy a társfinanszírozott egyesületeknek sikerült megvalósítani a tavalyi évi programokat. A márciusi forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett ünnepséget ezúttal Szentlászlón tartják március 18-án. Az ülésen kinevezték a felügyelő bizottság tagjait és a Magyar Egészségügyi Társaság Muravidéki Tagozata kérelmére anyagi támogatás ítéltek a 6. Tomka Miklós Emlékkonferencia szervezésére. Cigan Szilvia beszámolója következik.
Ülésezett a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet Tanácsa. A napirenden az intézmény igazgatói posztjára beérkezett pályázat véleményezése szerepelt. A kiírásra a jelenlegi igazgató, Tomka Tibor jelentkezett, akit egyhangúlag támogatott a tanács. A kinevezést az intézet alapítójának, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának még jóvá kell hagynia.