Május 20-a, a méhek világnapja alkalmából a Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség műhelymunkát szervezett Szentlászlón az Alvariumban. A Méhecske műhely iránt nagy volt az érdeklődés felnőttek és gyerekek, férfiak és nők körében egyaránt. A délutáni foglalatosságon innovatív mintákkal ellátott virágcserepek és méhecskék készültek.
A műhely látogatói karácsonyfadíszeket és ajándékokat készítettek csuhéból és szalmából, valamint mézeskalácsokat is díszítettek.
Az egészség témája a pandémiás időszakban még nagyobb hangsúlyt kapott életünkben, mint korábban. A Szlovéniai Református Keresztyén Egyház ezért egy 4 előadásból álló sorozatot indított, hogy az egészség különböző aspektusaira világítsanak rá a hallgatóknak. A cél, hogy a testi, lelki, szellemi egészségről is szó essen. Az első alkalom, egy irodalomterápiás műhely volt a szentlászlói templomban. Az irodalmi mű mindaddig holt szöveg, míg kezünkbe nem vesszük. Amikor elolvassuk viszont életre kel, és ha kell, tükröt tart elénk, ami az önismeretünket fejleszti, segít bennünket az életben és érzéseinkben navigálni. Gueth Péter képződő irodalomterapeuta segítségével újszerű tapasztalatban volt a résztvevőknek része.
A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség és a Muravidékre – Művelődési, Turisztikai és Ifjúsági Egyesület a méhek világnapja alkalmából Szentlászlón az Alváriumban méhes műhelymunkát szervezett az iskolások számára. Ezzel a programmal a szentlászlói tájházban is beindult az élet, miután a Moravske Toplice Községi magyar önkormányzat bérmentesen használatba veszi a muravidéki magyar közösségtől.
A Lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége égisze alatt már több mint négy éve működik képzőművészeti műhely, ahol a résztvevők különböző technikákat sajátítanak el. A tavaszi műhelymunkákon a linómetszet és a grafika került középpontba. A kiállítást a műhelymunkák szakmai vezetője, Duško Benin képzőművész nyitotta meg. Őt kértük mikrofon elé.
A ljubljanai Magyar Kulturális Intézetben tegnap estétől a „Tűzben született” című kiállítás tekinthető meg. Az alkotások a Lendvai Nemzetközi Művésztelep 15 éve működő bronzöntő műhelyéből kerültek ki.
A munkaviszonyban lévő szülők részéről igény, a gyerekek oldaláról nézve szórakozás a tanévet követő szabadidős foglalkozás. Egyik bejáródott módja a fazekas műhely, amit az I. Sz. Lendvai KÁI-ban idén is Horváth Csaba fazekas mester vezet. Vele és Koter Gizella tanítónővel, valamint a résztvevő gyerekekkel Botka Ágnes beszélgetett.
Könyvklubbal rajtolt az év a Ljubljanai Liszt Intézetben, hiszen a meghirdetett eseményre tíznél is többen érkeztek azok, akik szeretik a könyveket, magyarul olvasnának, vagy más okok miatt kötődnek a magyar nyelvhez. A műhelyt Iván Andrea vezeti, aki a Ljubljanai Egyetem Összehasonlító és Általános Nyelvészeti Tanszéken magyar lektor.
Az örmény csipke készítésének fortélyaival ismerkedtek meg hétfőn a Pro Arte Egyesület kézimunka szakkörének tagjai. A műhelymunkába Cseresnyés Tünde is betekintett.
A Lendvai Kultúregyesületek Községi Szövetsége keretében működő képzőművészeti műhely lelkes résztvevői újabb kiállítással jelentkeztek. Duško Benin képzőművész vezetésével ezúttal akril technikában alkottak a műkedvelő festők. A képek a Vinarium kilátótoronyban láthatók november végéig.
A lendvai könyvtárban tegnap este dr. Balázs Géza nyelvészprofesszor adott elő, de az esemény kapcsán megtudtuk, hogy ma délelőtt az I. Sz. Lendvai KÁI-ban és a Göntérházi KÁI-ban a Kazinczy Műhely Anyanyelvi pikniket szervez. Erről Terdikné Takács Szilvia magyar szakos tanárt, a műhely munkatársát kérdeztük, akivel Botka Ágnes beszélgetett.
A Hadik Útja Egyesület székhelyén, Lendvahegyen az agyaggal ismerkedtek az iskolások az egyesület által szervezett Agyagműhelyben. A művészlelkű gyerekek szabadjára engedhették kreativitásukat, és jól szórakoztak a háromnapos foglalkozás során. Szőke Kristina a műhely utolsó napján készített riportot a résztvevőkkel.