A hagymalégy egy 6-8 mm hosszú, szürkés színű, házilégyhez hasonlító légyféle. Jellegzetes megjelenését a hátán lévő szürke csíkok adják, erről tudjuk megkülönböztetni a többi légyfélétől.
A vese, a szív, és az erek együttes működés nélkülözhetetlen, ezért a Vese világnapja alkalmából a szív és érrendszer egészségéért küzdő egyesület, a vesebetegek egyesületeinek szövetsége és a nefrológiai betegek egyesülete együtt tartott sajtóértekezletén tájékoztattak a vese egészségének fontosságáról és a krónikus vesebetegségek korai diagnosztikájának szükségességéről. Cigan Szilvia összeállítása.
A Nemzetközi Vöröskereszt és a Nemzetközi Vörös Félhold Mozgalom az a két nemzetközi humanitárius szervezet, amely körülbelül 100 millió önkéntesből, tagból és szervezőből áll. Alapításának célja az emberi élet és egészség védelme, az emberi lény tiszteletének biztosítása és a szenvedések megelőzése. Május 8-a tevékenységükre figyelmeztető nemzetközi nap, egyben ezen a napon kezdődik a Szlovén Vöröskereszt hete. Cigan Szilvia összeállítása.
Műhelymunkák, vérnyomásmérés, a pulzus és a véroxigénszint merésé, izomerő ellenőrzése, testösszetétel mérése, valamint a fizikai teljesítőképesség tesztelése – ezen témákkal várták a lendvai egészségházhoz látogatókat, ahol ma délelőtt bemutatkozott az Egészségnevelési Központ. Ftičar Ines is a helyszínen volt.
Egyre több az idősebb ember társadalmunkban, és egyre több veszély is leselkedik rájuk. Nos, milyen tényezők fenyegetik az idősebb polgárok testi biztonságát, lelki épségét? Gyakran miért nem is derül fény az idősek ellen irányuló erőszakra? Társadalomként, illetve egyénekként mit tehetnénk az erőszak megelőzése érdekében? Branko Lobnikar, a biztonságtudományok Lendván élő, Mariborban oktató szakértője adott elő a témában a lendvai Lions Klub 15 éves jubileuma kapcsán.
Branko Lobnikar a biztonságtudományok Lendván élő, Mariborban oktató szakértője adott elő a Lendvai Lions Klub 15 éves jubileuma kapcsán tegnap este a város zsinagógájában. Témája az volt, hogy milyen tényezők fenyegetik az idősebb polgárok testi biztonságát, lelki épségét. Arra is kereste a válaszokat, hogy gyakran miért nem is derül fény az idősek ellen irányuló erőszakra, továbbá, hogy társadalomként, illetve egyénekként mit tehetnénk az erőszak megelőzése érdekében.
A Muraszombati Közlekedési Rendőrállomás motorosai a muravidéki autópálya dolinskói pihenőhelyén motorvezetési biztonsági bemutatót tartottak a motoros szezon kezdetén. Ennek kapcsán a közlekedésbiztonsági mutatókról, illetve a megelőzési intézkedésekről is szó volt. Szabó Márk összeállítása.
Az influenzáról, és arról, hogy hogyan kerüljük el a megbetegedést.
A koronavírus-járvány idején ismét ráeszméltünk arra, hogy az egészségünk a legnagyobb kincs. Azt is tudjuk, hogy megőrzéséért tenni kell valamit. Immár 18 éve e célt szolgálja az „Együtt az egészségért” program, amely az Országos Népegészségügyi Intézet égisze alatt valósul meg.
Október harmadik szombatján az Egészségügyi műsorban a Fertőző Ambulancia jelentkezik. Dr. Petrás Teodóra, az Országos Népegészségügyi Intézet epidemiológusa ezúttal arról beszél, hogy az őszi-téli időszakban jelentkező légúti fertőző betegségek miért veszélyesek az idősebbek számára, illetve miért ajánlott élni a megelőzési lehetőségekkel. Az adást Cigan Szilvia szerkesztette.
Az influenza idénybetegségnek is mondható, hiszen nálunk szinte rendszeresen a téli időszakban válik aktuálissá. Az elmúlt napokban Szlovénia-szerte érezhetően megnövekedett a Covid-19 és az influenzás betegek száma. A Muraszombati Általános Kórházban ugyan plusz osztályt nyitottak a betegek kezelésére, de uralják a helyzetet. A következő percekben pedig néhány tudnivaló következik a szezonális influenzáról és a megelőzési javallatokról dr. Petrás Teodóra jóvoltából. Egy korábbi alkalommal a beszélgetést Cigan Szilvia készítette.
Egészségügyi műsor — mert a tájékozottság és tudás mindenki egészségére válhat!