Javaslatok

Nincs találat.

Találatok

Nincs találat.

Találatok

Nincs találat.

Találatok

Nincs találat.

Találatok

Nincs találat.

Kereses: lindva

Terepjáró A műkedvelőket fogadta Lendva Község polgármestere

06.02.2025

A közelgő Prešeren-nap, a szlovén kultúra ünnepe alkalmából Magyar János, Lendva Község polgármestere a Városházán (a Koronában) fogadta a kultúra terén tevékenykedő intézetek és egyesületek képviselőit. A találkozón bemutatták a művelődési egyesületek működésének támogatására vonatkozó, újdonságokat tartalmazó nyilvános pályázatot, amely ma jelent meg. Szőke Kristina összegzi a részleteket.

Helyzetkép A gazdasági szereplőket fogadták Lendva és Dobronak Községben

07.02.2025

Nemrég Lendva és Dobronak Községben is fogadást szerveztek a községben működő gazdasági szakemberek és vállalkozók számára, ahol a világgazdaság régiónkat is érintő kihívásai és a megoldáskeresés kerültek előtérbe. Adásunkban összegezzük az elhangzottakat.

Aréna Erős nemzetközi mezőny a 49. Lendva Kupa utánpótlás cselgáncs tornán

28.01.2025

Kilenc érmet, ebből kettő aranyat szereztek a lendvai judosok a 49. Lendva Kupa nemzetközi utánpótlás cselgáncs tornán, amelyen idén 325 versenyző vett részt 52 klubból és 8 országból.

Terepjáró Lendva községben 2025-ben is 1000 euró lesz az egyszeri szülési támogatás

23.01.2025

A község támogató és ösztönző környezetet szeretne teremteni a fiatal családjai számára.

Helyzetkép A Thermal Resort Lendva 2024 -es éve

20.12.2024

Eredményes évet zár a Lendvai Terme Kft. által működtetett Lendvai Thermal Resort. Beruházások, a vendégek számának jelentős növekedése jellemzi az évet. Főnyedi András igazgató két éve van a Lendvai Thermal Resort élén. Vezetésével a mintegy 80 tagot számláló kollektíva alatt arra törekszik, hogy a desztináció minél szilárdabban helyezkedjen el a turisztikai térképen.

Kisebbségben A 30 éves Lendva Községi MNÖK harmadik évtizedének tevékenysége

26.12.2024

December 26-a, Szlovénia önállóságának és egységének napja van ma. Ehhez a naphoz kapcsolódóan ünnepelte a napokban a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség megalakulásának 30. évfordulóját. Szlovénia önállósulásával ugyanis módosult az őshonos nemzeti közösségek szervezettségi formája is. Akkor alakultak meg a községi magyar önkormányzatok. 1994. december 22-én hozták létre a lendvai magyar önkormányzatot. Egy héttel ezelőtt a közösség első három elnökével beszélgettünk. Ma pedig a harmadik évtizedet vesszük nagyító alá. Vida Törnar Judit 2014-től 2022-ig volt elnöke a közösségnek, 2022-től pedig az alelnöki tisztséget tölti be. Horvat Tomi 2018 és 2022 között alelnök volt, 2022-től pedig elnöke a lendvai magyar önkormányzatnak. Mai adásunkban velük beszélgetünk.

Terepjáró Negatív vélemény Lendva Község számára a 2022-es évre

23.12.2024

A Számvevőszék Lendva Község 2022-es évi ügyvitelének ellenőrzését követően negatív véleményt adott ki. Több szabálytalanságot észlelt, egyebek közt a nyilvános pályázatok közzététele, a civil szervezetek finanszírozása, az ingatlanvagyon eladása terén is. A Számvevőszék ajánlásokat tett, de nem követelte meg a válaszjelentés benyújtását Lendva Községtől. Magyra János polgármester a megállapítás egyes tételeit kommentálta rádiónknak.

Aktuális Vendégem a polgármester: Magyar János, Lendva Község

04.12.2024

A 2024-es év utolsó hónapjának első szerdáján az Aktuális című műsorunkban Magyar Jánost, Lendva Község polgármesterét látjuk vendégül. Adásunkban Lendva Község költségvetésének megvalósításáról, illetve tarthatóságáról, az időszerű kérdésekről, a tervekről beszélgetünk. Szólunk arról, hogy milyen a község lakásgazdálkodási politikája, hogy mit tud felkínálni a fiatal családoknak, hogyan állunk a tervezett beruházások megvalósítását illetően. Megkérdezzük azt is, hogy mennyire elégedett a község gazdaságfejlesztésével, mi a véleménye a munkaerőhiányról a különböző szakterületeken. Beszélgetünk a helyi közösségekben végzett beruházásokról és miegymásról.

Terepjáró Lendva Község 28. ünnepe

26.10.2024

Lendva Község 28. ünnepe alkalmából szervezett rendezvényen Magyar János polgármester ünnepi beszédében felsorolta az elmúlt időszak legnagyobb beruházásait és köszönetet mondott a községben működő gazdasági és társadalmi tényezőknek, illetve azoknak, akik hivatásból vagy önkéntes munkával hozzájárulnak a közösség fejlődéséhez. Az emlékplakettek és polgármesteri elismerések mellett, kiosztották a községi elismeréseket és plaketteket. Díszpolgári címmel megtisztelték Drago Ivanuša lendvai születésű zeneszerző, zongora- és harmonikaművész munkásságát. A Lendva Község díszpolgára: - Drago Ivanuša Lendva Község plakettje: - dr. Kepe Zolti. - Zver Dušan. Lendva Község elismerése: - Horvat Meštrovič Franc. - mag. Hojnik Cvetka. A legrendezettebb Lendva községi település: - Csente Polgármesteri elismerések: - Vörös Irma - Pongrac Božo és Nemet Jožef - Vörös Piroska - Šimonič Franc - Koter Gizela - Rudaš Denis - Zadravec Szekeres Ilona - Bratkovič Branko - Lendvai Városi Közösség - Sabo Marija Emlékplakettek - Pincei Zala György Művelődési Egyesület néptánccsoportja. - Pannónia Fényképészeti Egyesület. - MARTMETAL, proizvodnja in storitve, d.o.o. vállalat - Bella Venezia vendéglő. - „Romnji” Roma Művelődési Egyesület. - FOTO VIDEO KLUB LENDVA Kultúregyesület. - Lendvai Nyugdíjasok Egyesületének „Nimam časa” (Nincs időm) vegyeskórusa. - lendvai Színház- és hangversenyterem. - Lendvai Idősebb Polgárok Otthona. - Petesházi COAL Céllövészeti Sport Klub. - MNMI Lendva. - Hotizai Művelődési Egyesület. - Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. - Hármasmalmi Kultúregyesület. - Daihen Varstroj d.d. vállalat. - Hidvég-Bánutai Önkéntes Tűzoltóegylet. - Gyertyánosi Önkéntes Tűzoltóegylet. - Lendvai Evangélikus Egyházközség. - Hotizai Plébánia. - Szlovén Vöröskereszt Lendvai Területi Szervezete.

Terepjáró Lendva-vidék gyermekvilága ezentúl kötetben is

19.10.2024

Júniustól ez idáig volt látható a Polgárság Múzeumában a Gyermekvilág Lendva-vidéken című kiállítás, amely a Lendvai Nyugdíjas Egyesület kezdeményezésére készült el, célja pedig az volt, hogy játékokon és a gyermekneveléshez kapcsolódó tárgyakon keresztül bemutassa a térség egykori gyermekvilágát. Az értékes gyűjtemény anyaga pedig most egy kiadvány formájában is megjelent, aminek bemutatójára tegnap a kiállítás helyszínén került sor. Az eseményre Horvat David is ellátogatott.

Kisebbségben 30 éves a Lendva Községi MNÖK. Cár József, Halász Albert és Horváth Ferenc emlékezik vissza

19.12.2024

A napokban ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség. Az 1974-es alkotmány alapozta meg a muravidéki magyarság önálló szervezettségének létrejöttét. Az akkori Lendvai és Muraszombati község területén élő magyar nemzetiségű polgárok 1975 márciusában megalapították a magyar nemzetiségi önigazgatási érdekközösségeket. Az 1989-es alkotmánymódosítás után a lendvai és a muraszombati magyar oktatási-művelődési önigazgatási érdekközösségek közgyűlései határozatot fogadtak el a nemzetiségi érdekközösségek átalakulásáról. Helyettük 1990-ben megalakult a Muravidéki Magyar Nemzetiségi Önigazgatási Közösség, valamint a két községi magyar nemzetiségi közösség. 1994-ben az újonnan alakuló községekkel ismét új szervezettségi formában kezdett működni a magyarság szervezete. A nemzetiségileg vegyesen lakott területen három község alakult: Lendva, Moravske Toplice és Hodos-Šalovci Község. Ezért mindhárom községben nemzetiségi tanács jött létre. Az 1994-es első önkormányzati választásokon a nemzetiség is kiválasztotta tanácstagjait a községi nemzetiségi tanácsokba. Ezekkel a választásokkal alakult ki a magyar közösség mai szervezeti felépítésének és működésének jogi alapja. 30 évvel ezelőtt, 1994. december 22-én alakult meg a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa. Ebből az apropóból nemzetiségi műsorunkban egy kicsit visszaemlékezünk az elmúlt három évtizedben történtekre. Öt évvel ezelőtt mikrofon elé kértük a közösség egykori elnökeit: Cár Józsefet, Halász Albertet és Horváth Ferencet. Az akkor készített beszélgetésekből készítettünk visszapillantót.

Aréna Hat évtizedre visszanyúló baráti sportkapcsolat Lendva és Zala között

18.11.2024

Sportnap keretében ünnepelték meg Zalaegerszegen Lendva és Zala vármegye 60 éves sportkapcsolatát. Az eseményen több mint 200 sportoló vett részt, az évfordulót pedig sportkonferenciával ünnepelték meg.

Még több felvétel
Kezdőlap Élő adás Podcastok Műsorrend Kapcsolat