Május 15-ére, szerdán délutánra volt összehívva Lendva Község Tanácsának 11. rendszeres ülése. Az ülés napirendjén egyebek közt a község 2023. évi zárszámadása, az Öko-Park kommunális vállalat biztosította gazdasági szolgáltatások árának emelése és a vállalat beruházásra tervezett hitelfelvételének jóváhagyása is szerepelt. Az ülés megtartására a tanács határozatképtelensége miatt nem került sor. A 19 tagból mindössze 7 volt jelen. Így a tanács levelező ülésen hozza meg a jelentős döntéseket. A történteket Magyar János polgármester foglalta össze rádiónknak.
16. levelező ülését tartotta ma a Lendvai Községi Tanács. Az ülésen a lendvai községet képviselő tagokat neveztek ki közintézmények tanácsába: a Pomurske lekarne, a 2. Számú Lendvai Kétnyelvű Általános Iskola, valamint a Göntérházi Kétnyelvű Általános Iskola tanácsába. A levelező ülésen határozatot fogadtak el a Lendvai Egészségház Közintézet igazgatójának kinevezésével kapcsolatosan is.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa hétfőn levelező ülés keretében szavazott dr. Halász Albert intézetigazgató felmentéséről. Hivatalos eredményt eddig még nem közöltek. Süč Dejan tanácstag, a dolgozók képviselője sajtónyilatkozatban reagált az ügyre.
Lendván ülésezett a Muravidéki Fejlesztési Régió Tanácsa, de a megjelent polgármesterek száma miatt a testület nem volt határozatképes. Így mindössze tájékoztatók hangzottak el, a határozatokat levelező ülésen hozzák majd meg a tanács tagjai.
Az elmúlt években számos bonyodalmat, vitát, tanácskozást, néhány bírósági pert is kiváltott a nemzetiségi parlamenti képviselői, valamint a muravidéki magyar önkormányzati nemzeti közösség tanácselnöki poszt betöltésének összeférhetősége. A kérdés tisztázásához és az esetleges újabb nézeteltérések kialakulásához törvénymódosításra van szükség. A törvény módosítási javaslata most a parlamentben van. Az országgyűlés elnöke a módosítás véleményezésére kérte fel a magyar és az olasz nemzeti közösség csúcsszervezetét. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsa július 10-én megtartott ülésén nem hozott döntést a kérdésben. Véleményt a múlt héten megtartott levelező ülésen fogadtak el. Orban Dušant, a csúcsszervezet elnökét kérdeztük a levelező ülés lebonyolításáról és annak előzményeiről.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsának elnöke ma délelőttre hívott össze ülést, amit azonban meg kellett szakítani, hiszen Lendva Község Tanácsa sem tegnap rendes, sem ma délelőtt levelező ülés formájában nem tudta megerősíteni dr. Zágorec-Csuka Judit megbízott igazgatói kinevezését az intézmény élére. A részletek Botka Ágnestől, aki először Požonec Robert tanácselnököt kérdezte.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa, miután az alapító Lendva Község jóvá hagyta a javaslatot, levelező ülés keretében megbízott igazgatóvá nevezte ki dr. Zágorec-Csuka Juditot a KKK élére. A megbízatása az új igazgató kinevezéséig szól. Ez idő alatt 20%-ban látja el az igazgatói teendőket, 80%-ban pedig továbbra is az eddigi munkahelyén lesz alkalmazásban. Dr. Zágorec-Csuka Judittal beszélgetünk.
Alapítóként Lendva Községnek hozzájárulását kell adnia a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa által december 13-án, levelező ülés keretében elfogadott határozathoz, mely dr. Halász Albert intézetigazgató felmentésére irányul. A községi tanács tegnap rendkívüli ülés keretében szavazott a beterjesztett hozzájárulási javaslatról. Már maga a napirendi pont elfogadása is kisebb vitát váltott ki. A szavazás előtt több tanácstag is elégedetlenségét fejezte ki a lassan már 3 éve húzódó konfliktus elfajulása miatt. Horváth Ferenc tanácstag kifogásolta, hogy az érintett igazgatót és a községi felügyelő bizottság elnökét nem hívták meg az ülésre, továbbá kételyeit fejezte ki, hogy helyes-e, hogy az intézet tanácsa levelező ülésen döntött az igazgató felmentéséről. Süč Dejan, aki a dolgozók képviselőjeként tagja a KKK Tanácsának is, a levelező ülés ügymenetét bírálta. A vita során, amely nem volt személyeskedésektől mentes, több tanácstag is aggodalmának adott hangot, egy esetleges bírósági per miatt az igazgató részéről. Magyar János polgármester tájékoztatta a tagokat, hogy nem a községi tanács feladata felmenteni az igazgatót, hanem a KKK tanácsának. A községi tanács mindössze arról dönt, hogy támogatja-e a felmentési eljárás folytatását. A tanács döntése kötelező érvényű a KKK tanácsa számára, miközben a társalapítók csak véleményezést nyújtanak be, amely viszont nem kötelező érvényű. A szavazásra bocsájtott határozatot végül a jelenlévő 15 tanácstagból 10-en támogatták, ezzel az alapító Lendva Község hozzájárulását adta a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsának az igazgató felmentéséről szóló eljárás folytatásához. A döntést a Lendvai KKK Tanácsának továbbítania kell dr. Halász Albert intézetigazgató részére, akinek utána 15 nap áll rendelkezésére a reagálásra.
Kedden levelező ülést tartott a Lendvai Községi Tanács. Az ülésen a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ közintézet tanácsából az alapító által kinevezett tagokat hívták vissza, illetve neveztek ki helyettük újakat. A Lendvai Község, mint az intézet alapítója, azért tartotta fontosnak az új tagok kinevezését, mert az elmúlt egy évben az intézet tanácsába való kinevezések és a tagok mandátumának megerősítése körül számos vita és bonyodalom alakult ki. Magyar János polgármestert kérdezte erről és az ülés kimeneteléről Fehér Ilona.
9. soros ülését tartotta a Lendvai Egészségház Közintézet Tanácsa. Az előző, valamint egy rendkívüli és egy levelező ülés jegyzőkönyvének megerősítése mellett megvitatták az intézet féléves ügyviteli eredményeit, s összehangolták a statútumot a törvényhozással.
A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy nem történt visszaélés, amikor a Lendvai KKK fedezte Hajdinajk Prendl Silvija egykori tanácselnök költségeit Leon Novak, a Lendavainfo hírportál szerkesztője ellen elvesztett perében, ezért a Muraszombati Kerületi Ügyészség elvetette és lezárta az eljárást dr. Halász Albert ügyében – áll az ügyészség levelében, amit az igazgató továbbított szerkesztőségünknek egyéb iratokkal együtt. A csatolt dokumentumokból kiderül az is, hogy az igazgató hatalommal való visszaélés és a dolgozók jogai megsértésének gyanúja miatt feljelentést tett dr. Požonec Robert, a Lendvai KKK Tanácsának elnöke ellen. Az indoklás szerint az igazgató felmentéséről szóló decemberi levelező ülés után nem biztosították a törvény által előírt lehetőséget, hogy dr. Halász Albert reagálhasson az ellene felhozott vádakra. Továbbá, hogy a tanács elnöke nem tárta a tanácstagok, az alapító, a társalapító és az intézmény dolgozói elé a korrupcióellenes bizottság és a Pénzügyminisztérium költségvetést ellenőrző hivatalának véleményét, melyek szerint a felhozott állítások nem állják meg a helyüket, ezért nem történt szabálysértés az igazgató részéről. Emellett az igazgató kifogásolja azt is, hogy nem mondhatta el álláspontját az alapító, társalapító és az érintett községek előtt, amikor azok szavaztak a felmentéséről szóló határozat kapcsán. Dr. Halász Albert elmondta, várja a tanács legutóbbi ülésének hivatalos határozatát, amelyre lehetősége lesz reagálni. Az ügyészség döntését illetően, valamint a feljelentéssel kapcsolatosan megkerestük dr. Požonec Robert tanácselnököt is, aki egyelőre nem kívánta kommentálni az ügyet.
Egy év után tartotta meg tegnap második rendszeres ülését a Galéria-Múzeum Tanácsa. Igaz, időközben volt három levelező ülés, de Lendva Község, mint alapító ezzel elégedetlen. Ettől függetlenül az intézmény sikeresen működik.