Tekintettel arra, hogy a Lendvai Községi Tanács 2024. május 15-ére összehívott 11. soros ülése nem volt határozóképes, a napirendi pontok pedig sürgősnek bizonyultak, ezért Magyar János polgármester levelező ülést rendelt el. A Lendvai Öko-Park Kft. szolgáltatásai árának alakításáról szóló elaborátumok megvitatása és elfogadása volt az egyik ilyen téma. A levelező ülésen a tanácstagok többsége az áremelések mellett döntött, amelyek 2024. május 1-jétől vannak hatályban.
Idén 80 éve szabadították fel az auschwitzi haláltábort. Miután Lendva zsidó közösségét is szinte teljesen elpusztította a Holokauszt, ezért e városban is évente megemlékeznek a történtekről. Péntek este a város zsinagógájában a Holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a Lendvai Galéria-Múzeum tárlatvezetést szervezett. Itt Boris Hajdinjak a maribori zsinagóga igazgatója ismertette a háború előtti muravidéki neológ zsidó közösség könyvörökségét bemutató kiállítást. Szabó Márk riportja.
Ritkaságszámba menők azon községek, amelyek ne rendelkeznének saját gazdaságszolgáltatási vállalattal, vagyis köznéven ismert, kommunális vállalattal. Lendva Községben 2007 óta működik az ÖKO-PARK vállalat, amely több szolgáltatást végez a lakosság számára. A vállalat tevékenységének, a megvalósított és tervezett beruházásainak szentelünk figyelmet az előttünk álló percekben Aktuális című műsorunk keretében. A vállalat élén Gerencsér József van már jó ideje.
Elmúltak a karácsonyi és az újévi ünnepek, és egyre többen döntünk úgy, hogy leszedjük a díszeket, a fenyőt pedig eltávolítjuk a házból, a lakásból. Viszont nem mindegy, hova kerül a karácsonyfa. Gerencsér Józseffel, a Lendvai Öko-Park Kft. igazgatójával beszélgetett Szabó Szuzi.
A Lendvai Községi Tanács ülésén elfogadták az ÖKO-PARK Kft. közszolgáltatásainak jövő évi programját, amelyek az ideihez képest nagyobb változásokat nem hoznak. A községi tanács ülésén döntöttek a házi családgondozás kivitelezőjéről és a szolgáltatás gazdasági árának emeléséről. A község ötéves időszakra újra a Lendvai Idősek Otthonát bízza meg a szolgáltatás végzésével. Az új árak 2025. január elsejével lépnek életbe. A tanácstagok elfogadták a kis kommunális tisztítóberendezések beszerzésének 2025-ös évre vonatkozó támogatását, a községi lapról szóló rendeletjavaslatot, valamint a Lendva 1903 Labdarúgó Egyesület területének ingyenes használati jogának meghosszabbítását.
Tegnap este a Cubis szállodában mutatkoztak be a Gibanje Svoboda pártnak a helyhatósági választásokon Lendva Községben induló képviselőjelöltjei, valamint bemutatták programjuk alapvető kiindulópontjait. A rendezvényen jelen volt Horvat David is, aki a bemutató után Süč Dejant, a Gibanje Svoboda Lendvai Bizottságának tagját kérte mikrofon elé, hogy összegezze az elhangzottakat.
A Rövidfilmek bográcsa 2024-ben is elhozta a kisebb formátumú filmművészet legjavát Lendvára. A kétévente most már hagyományosan megvalósuló kezdeményezés a Lavina Kultúrklubhoz köthető, illetve Horváth Botka Áron lendvai rendező munkáját dicséri. A filmes hétvégéről Szabó Márk összegzi az impressziókat.
Szikrázó napsütésben, idillikus helyszínen kellett helyt állnia a Lendvai Tűzoltószövetség 15 egységének szombat délelőtti nagygyakorlatán. A mintegy háromórás minden tűzoltót jól átmozgató bevetésről Szabó Márk összeállításában hallanak többet:
Lendva Község Tanácsa 2007 márciusában megtartott ülésén hozta meg a döntést az ÖKO-PARK vállalat megalapításáról. Azóta életünk számos területének részévé vált, vagyis úgy fogalmazok, hogy több szolgáltatást végez a lakosság számára. Az ÖKO-PARK Kft-t Lendva községi vállalatnak tartják sokan, megfeledkezve azon tényről, hogy nemcsak az említett, hanem még néhány községnek nyújt szolgáltatást, mégpedig az ivóvízzel való ellátás területén. A vállalat tevékenységének szentelünk figyelmet Aktuális című műsorunk keretében. Műsorunk vendége Gerencsér József, az ÖKO-PARK vállalat igazgatója.
A Lendvai Hegymászók Egyesülete, a közúti és forgalmi megelőzési és oktatási tanács és a Lendvai Rendőrállomás szombaton huszadik alkalommal tartotta meg a függőség elleni gyalogtúráját. A túra kezdete előtt idén is megemlékeztek a közlekedési balesetek áldozatairól. A túra Lendvahegy, illetve Hosszúfaluhegy lankáin keresztül vezetett. Szabó Márk Kelenc Dean rendőrt és Ligeti László túravezetőt kérdezte.
Gazdagodott az ÖKO-PARK Kft. járműparkja. A vállalat udvarára ma érkezett meg az új hulladékszállító kamion. A horvátországi székhelyű, vezető ökológiai vállalat, a Tehnix cég a gépjármű gyártója. A beruházás értéke 130 000 euró. A hulladékszállító kamion ünnepélyes átadásán jelen voltak a gyártó cég képviselői, Lendva Község polgármestere és dr. Kasaš Mihael, a községi hivatal igazgatója. A beruházásról Gerencsér Józsefet, az ÖKO-PARK Kft. igazgatóját Bukovec Éva kérdezte.
Dobronak Község Tanácsa a nyilvános vita befejezése után másodszor tárgyalta a községi részletes területrendezési tervet, amely a ŽI 8, illetve a Zsitkócban felállítandó üvegházak területére vonatkozólag határozza meg a beruházás építésének környezeti körülményeit. Gyors eljárásban elfogadták a lendvai székhelyű Öko-Park Kft. megalapításáról szóló szabályrendelet módosítását, amelyre a vállalat feltőkésítése miatt volt szükség. Részletek Cigan Szilvia beszámolójában.