A Lendvai Kétnyelvű Középiskola nemzetiségi programja egyhangú pozitív véleményt kapott a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának ülésén. A tanácstagok üdvözölték a gazdag programot, amit Tomšič Tibor, a középiskola igazgatóhelyettese mutatott be hangsúlyozva, hogy a tanintézményben a kivitelezett teljes oktatási program kétnyelvű. „A 2024/2025-ös tanévben 363 diák látogatja a kétnyelvű középiskolát, ebből 54-en tanulják a magyar nyelvet anyanyelvi szinten. Ez azt jelenti, hogy a magyarul anyanyelvként tanuló diákok aránya az összes kétnyelvű iskolából érkező diákon belül 45%. A kétnyelvű általános iskolákból érkező diákok száma 174 összesen” – mondta az intézményigazgató helyettese. Az egynyelvű, szlovén általános iskolából érkező diákok száma 189, akik kezdő szinten tanulják a magyar nyelvet. Tomšič igazgatóhelyettest egy beszélgetésre kértük fel, amelyben bemutatjuk az iskola nemzetiségi programját.
2:0-s győzelemmel kezdte meg szereplését a Nafta ma az ifjúsági másodosztály keleti csoportjában. A Lendvai Sportparkban az Aluvar Beltinci volt az ellenfél az 1. fordulóban.
A Lendvai Zeneiskola balett-tagozatának legújabb előadása, A kis hableány volt látható tegnap a lendvai színház- és hangversenyteremben. Ftičar Ines összeállítása.
A Szlovén Néppárton belül működő Szlovén Gazdaszövetség, a Szlovén Parasztszövetség és a Muravidéki Gépkör szervezésében tegnap a Lendva-hegyi faluotthonban kerekasztal-beszélgetés folyt a muravidéki földterületek megművelésének jövőjéről. A rendezvényen Horvat David is jelen volt.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa tegnap esti ülésén kinevezte dr. Zágorec-Csuka Juditot az intézmény élére. Az új igazgató beszámolt a megbízott igazgatói időszakában megvalósított tevékenységekről, valamint ismertette a 2022-es széleskörű kulturális programterv módosítási javaslatát, amit a tanács egyhangúlag jóváhagyott.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa december 13-i levelező ülésén megerősítette a dr. Halász Albert intézetigazgató felmentéséről szóló határozatot – áll a sajtóközleményben, melyet ma délután dr. Požonec Robert tanácselnök tett közzé.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa hétfőn levelező ülés keretében szavazott dr. Halász Albert intézetigazgató felmentéséről. Hivatalos eredményt eddig még nem közöltek. Süč Dejan tanácstag, a dolgozók képviselője sajtónyilatkozatban reagált az ügyre.
Tegnap esti ülésén a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa elfogadta az intézmény 2022-es évre vonatkozó munka- és pénzügyi tervét, amely az anyagiak hiánya miatt szerényebb lett. A tanács kinevezte a Lindua kulturális folyóirat új szerkesztőbizottságát, valamint folytatja dr. Halász Albert igazgató visszahívásának eljárását.
Szerdán tartotta 23. soros ülését Lendva Község Tanácsa. Az ülésen egyebek közt beleegyezést adtak dr. Zágorec-Csuka Judit jelölt kinevezéséhez a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ igazgatói posztjára. Az ülésen döntést hoztak a községi ünnep alkalmából kiosztandó plakettekről és elismerésekről is, majd számos aktuális témát tárgyaltak meg.
Tegnap este ülésezett a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa. A tanácstagok megerősítették a póttanácstagok mandátumát, és többek közt tárgyalták Lendva Község Felügyelőbizottságának, valamint az Adakta vállalat külső revíziójának beszámolóját az intézmény működéséről.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa tegnapi ülésén megerősítette dr. Halász Albert igazgató felmentését. A tagok visszautasították az igazgató írásos magyarázatát az ellene felhozott vádakra.
A Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ Tanácsa, miután az alapító Lendva Község jóvá hagyta a javaslatot, levelező ülés keretében megbízott igazgatóvá nevezte ki dr. Zágorec-Csuka Juditot a KKK élére. A megbízatása az új igazgató kinevezéséig szól. Ez idő alatt 20%-ban látja el az igazgatói teendőket, 80%-ban pedig továbbra is az eddigi munkahelyén lesz alkalmazásban. Dr. Zágorec-Csuka Judittal beszélgetünk.