A méhészeti turizmus napján, amelyet csütörtökön ünnepeltek Kotljéban, a Szlovén Méhész Szövetség kiosztotta a leginkább méhbarát községeknek járó elismeréseket. Lendva Község 2025-ben a második helyen végzett. Az első Ravne na Koroškem Község lett, míg a harmadik Ljubljana. Az elismerést Magyar János polgármester vette át.
Dobronak Község Tanácsa a 21. soros ülésen második olvasatban is elfogadta a 2026-os és 2027-es költségvetést. Lendva Község kivételével a többi hat alapító község elfogadta a Lendvai Egészségház Közintézet új, egymás közt is és a törvénnyel is összehangolt alapító szabályrendeletét. Lendva a közös rendelethez nem csatlakozott. Cigan Szilvia beszámolója.
A Lendvai Községi Tanács ülésén a 2026-os költségvetéstervezet elfogadása előtt a dokumentumról két órát tárgyaltak a jelenlevők. A bevételek és a kiadások összege meghaladja a 27 millió 300 ezer eurót. A kiadások 55 százalékát beruházásokra fordítják. Az ülésen tárgyalták és elfogadták a Lendvai Óvoda zökkenőmentes működéséhez szükséges támogatás jóváhagyását, a Petrol vállalat által biztosított távfűtés árának emelését, és határozatokat fogadtak el a petesházi gázmezőn levő kutak biztonsági felügyeletének felfüggesztésével kapcsolatosan.
A Lendvai Községi Tanács legutóbbi ülésén személyzeti kérdésekkel is foglalkoztak a tagok. A Muraszombati Körzeti Bíróság augusztus végén a Szlovén Köztársaság Hivatalos lapjában megjelent felhívására hat bírósági esküdtet neveztek ki. A Lendvai Híradó szerkesztőbizottságába pedig új póttagot jelöltek ki, mivel egy tag október elején beadta lemondását.
Befejeződött a lendvai színház- és hangversenyterem felújítása, olvasható Lendva Község honlapján. A munkálatokat a Szlovén Kulturális Minisztérium társpénzelte, az önkormányzati közintézmények programjainak támogatására kiírt nyilvános pályázat keretében.
A 2025-ös év fontos mérföldkő a Muravidék két meghatározó turisztikai jelképe számára – a Lendvai Vinarium kilátótorony idén ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, míg a muraszombati Expano immár hatodik éve várja látogatóit. Ez idő alatt mindkét attrakció a régió turisztikai motorjává vált – az Expano a Muravidék kapuja, a Vinarium pedig a kilátás a régióra és a határon túli térségre.A múlt héten útjára indították az új promóciós akciót, amely egybeköti az Expanot és a Vinarium kilátótornyot. Közös belépőjegy látott napvilágot.
A Lendvai Turisztikai és Fejlesztési Közintézet keretein belül működő Muravidéki Mobilitási Központ sajtótájékoztatót tartott Ljutomerben, amelyen bemutatták a muravidéki régió önkormányzatainak az Európai Mobilitási Hétre tervezett tevékenységeit. Bemutatták a Ljutomeri Közkönyvtárral együttműködve megvalósuló kísérleti projektet, valamint a Muravidéki Mobilitási Központ általános működését, amely Szlovénia 12 regionális mobilitási központjának egyike. Berki Robert regionális koordinátor ismerteti a részleteket Szabó Márk összeállításában.
Lendva Község Tanácsának tavalyi év végi ülésén a fő napirendi pontok között szerepelt a 2026-os költségvetés-javaslat megvitatása és elfogadása. A tervezet szerint a község valamivel több mint 27 millió 400 ezer euróból gazdálkodna.
13. soros ülését tartotta a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa. Az ülésen elbírálták a felsőfokú tanulmányi támogatási pályázatra beérkezett kérelmeket. Az idei tanévben a pályázatra 17 egyetemista jelentkezett. A lendvai magyar önkormányzat 16-ot támogat 130 euróval havi szinten. Az ülésen elfogadták a közösség idei évi költségvetésének módosítását. A legnagyobb változás a völgyifalusi tájház továbbfejlesztésének tételére vonatkozott.
A Lendvai Thermal Resort már második éve arra törekszik, hogy minél több környékbeli család számára ez a hónap az ajándékozás, a kedves szavak és meghitt pillanatok hónapja legyen. Éppen ezért idén ismét üzembe helyezte a Télapógyárat, amelynek keretében ezúttal pénzadományokat is fogadtak. A jótékonysági akció Lendva Községgel, a helybeli Vöröskereszttel és a Lendvai Lions, valamint Leo klubbal közösen valósult meg. Az adományokat hétfőig lehetett leadni, ma pedig az ajándékok csomagolása zajlott a szállodában. A Télapógyárba ellátogatott Szőke Kristina is.
Lendva Község a 16. rendes ülésén elfogadta az idei év költségvetésének módosítását. A község az évben tervezett projektekre 2,5 millió eurós kölcsönt tervez felvenni.
A Lendvai Községi Tanács idei első ülésen elfogadták a község átfogó közlekedési stratégiáját, amely hosszú távon irányítja a közlekedés fejlődését a község területén. Továbbá elfogadták a 2026-os évi részvételi költségvetés végrehajtási eljárásáról szóló határozatot. Erre a célra az idei költségvetésben 70 ezer eurót különítettek el. Határozatot fogadtak el a NATURA 2000 projekt területén található ingatlanok megvásárlásáról is, amely az egykori kóti legelő övezetét öleli fel. A Natura Mura-Drava projekt a növény- és állatállomány megőrzését látja elő.