„A szívünk melegét és a zene erejét adtuk” – mondta Szalóki Ági az óvodásoknak adott koncertje után Lendván. Áprilisban és májusban ugyanis a muravidéki kétnyelvű óvodák növendékei Szalóki Ági többszörös Fonogram-díjas, Artisjus előadói díjas, Regionális Prima díjas, Liszt Ferenc-díjas előadóművész koncertjét élvezhették. A zenei csemegét a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség az Óvodai ösztönzőprogram megvalósításának támogatása című projekt keretében szervezte meg. A projekt, illetve a koncertek a magyar kormány, a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg. A koncertsorozat utolsó állomása a Lendvai Óvoda 1. Számú Kétnyelvű Tagozata volt, ahol – a többi óvodához hasonlóan – örömmel és szeretettel énekeltek a zenekarral a csöppségek. Az ovisokkal együtt Szőke Kristina is meghallgatta a koncertet.
Megtelt tegnap este a pártosfalvi faluotthon ünnepélyesen feldíszített előadóterme érdeklődőkkel, hiszen a község egész területéről érkeztek vendégek, hogy megnézzék a Domonkosfai Népdalkör és a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház három előadóművészének műsorát.
Megtelt a lendvai zsinagóga tegnap érdeklődőkkel, akik a Lindua Kis Vokális Együttes idei tavaszi koncertjére voltak kíváncsiak. Nem csalódtak! Jožef Gerenčer kórusvezetővel Botka Ágnes beszélgetett.
A Horvát Kulturális Központ nyári színpadán került sor a Koncert za dušo avagy a Koncert a léleknek zenés estre, amelyen starogradske, pannon és dalmát dalokat halhattak az odalátogatók. Đanino Kutnjakkal, a Lendvai Pomurje Horvát Művelődési Egyesület elnökével Ftičar Ines beszélgetett.
Flamencoval fűszerezett gyertyafényes koncertet adott ezúttal Inga Ulokina hegedűművész vendégeivel a lendvai várfal rendezvényterén. A Koncert a csillagok alatt szép számú közönséget csalogatott a város felett magasodó egykori erődhöz. Köztük volt Szőke Kristina is.
A Lenti Nyári Esték programsorozatát tegnap a Soulwave zenekar koncertje nyitotta meg. Dányi József riportjában Fodor Mátét, az együttes énekesét kérdezte aktuális zenekari történésekről.
Péntek este az MNMI jóvoltából a Lendvai Színház- és Hangversenyterembe is elhozta 25 éves fennállását ünneplő koncertjét az Ismerős Arcok együttes kiegészülve Papp Gyula billentyűssel, és vonósnégyeskísérettel. Szabó Márknak Nyerges Attila frontember mesélt.
Katja Ferenc ígéretes és ambiciózus fuvolaművész és Danica Baša, zongoraművész közös koncertjét hallhatta a közönség a lendvai zsinagógában. A tavaszi koncertet Szabó Szuzi is meghallgatta
Az Ismerős Arcok zenekar egy exkluzív, vonósnégyes kíséretű turnéval ünnepli 25 évét. Ennek egyik állomása Lendva. A koncert előtt stúdiónk vendége volt Galambos Nándor és Kovacsik Tamás.
Az ünnepekre hangolódtak tegnap este Pártosfalván. A Moravske Toplice Községi Magyar Nemzeti Önigazgatási Közösség szervezésében karácsonyi koncertet rendeztek, amelyben az eredeti program szerint három csoport mutatkozott volna be. Végül azonban némi változás történt a programban. Hogy miért változott meg a program, arról az eseményre kilátogató Horvat Davidnak a közösség elnöke, Vugrinec Zsuzsi számolt be.
Sebastijan Lukovnjak, Andrej Knehtl, Martin Počkar, Marko Brvar képezik a több, mint tíz éve működő Leonart nevű maribori együttest. Mint mondják a közönség szereti őket, eljárnak koncertjeikre. Lendván azon kevesek, akik megjelentek együtt énekeltek velük és táncoltak is, de kevés volt a hangulathoz. Botka Ágnes beszélgetett az együttes tagjaival. Első kérdésként azt tette fel, miként búcsúznak az idei nyártól:
Inga Ulokina hegedűművész és vendégei adtak koncertet tegnap este a lendvai vár udvarán. A Koncert a csillagok alatt elnevezésű rendezvénnyel hivatalosan is elkezdődött a Vinarium Fesztivál.