A Lendvai Tűzoltószövetség Dobronak és Lendva községeket fedi le. Az utóbbi években számos fejlesztés tanúi lehettünk, ami az itteni ÖTÉ-ket illeti. Tűzoltóotthonok újultak és újulnak meg, továbbá új vagy újszerű járművek álltak és állnak csatasorba. De az anyagi és technikai javak mellett a legfontosabb a felkészültségi szint és a szakmai képzettség. Hogy ezen a téren hol tartanak a szövetség egyesületei, az nemrég a Vinarium kilátótorony tövében derült ki. Ott szövetségi szintű gyakorlatot tartottak. Ezután pedig az is témánk lesz, hogy új honlapja van a muravidéki tűzoltó régiónak, továbbá alakulófélben van a muravidéki tűzoltók díszszázada.
24 játékossal kezdte meg a felkészülést a bajnokság tavaszi folytatására a Nafta 1903. Lendvai sikerek íjászatban és tollaslabdában.
Az év utolsó hónapjában is vannak kerti teendőink.
A lendvai színház- és hangversenyteremben kitüntették a tavalyi év legjobb sportolóit és csapatait. Győzött a Ferencváros, döntetlent játszott a Celje, és kikapott az Olimpija. Ifjúsági ezüstérmes lett két fiatal szlovén síelő. A síugrók holnap reggel versenyeznek.
Egy iskola gazdag hagyománnyal, tapasztalattal és programkínálattal – hirdeti magát a Lendvai Kétnyelvű Középiskola, ahol ma délelőtt, valamint délután háromtól, majd holnap 9 órától várják az általános iskola végzős tanulóit a tájékoztatási napra. A Kétnyelvű Középiskola, ahol a magyar nyelvet három szinten tanulhatják a diákok, általános gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai, középfokú szakmai és alapfokú szakiskolai képzést kínálnak. A délelőtti nyílt napon Botka Ágnes is ott volt.
A hónap első szerdájának Aktuális című műsorában Iztok Fartek, Šalovci Község polgármestere a vendégünk, akivel a község tavalyi évéről, az idei tervekről, valamint az időszerű kérdésekről beszélgettünk.
Műsorunkban dr. Thuróczy Zoltánt, a ljubljanai Liszt Intézet új igazgatóját mutatjuk be, aki ősztől végzi a megbízatást. Majd műsorunk záró részében Európa Kulturális Fővárosára irányítjuk a figyelmüket, hiszen a Prešeren-nap alkalmából, miután ma este a fővárosban kiosztják a legmagasabb állami kitüntetéseket a kultúra terén, holnap, azaz szombaton egésznapos programmal, de igazából a 16 órakor kezdődő központi rendezvénnyel Nova Gorica és Gorizia ünnepélyesen indítja a címmel járó egyéves eseménysorozatát.
A héten országos közlekedésbiztonsági akció zajlik. Ennek célja a gyorshajtás visszaszorítása. Az akció legfontosabb eleme a sebességmaraton, amit pénteken kiviteleznek a rendőrök. Ennek keretében Európa-szerte a rend őrei szigorúbban ellenőrzik majd a gyorshajtást és a közlekedési szabályok betartását. Ezzel is szeretnék megértetni velünk, hogy nem éri meg gyorsan hajtani, sőt az ilyesmi gyakran végzetes lehet.
A nyár utolsó hivatalos hónapja azt gondolnánk, hogy tökéletes időszaka annak, hogy élvezzük eddigi munkánk gyümölcsét, a kert szépségét, de nem szabad megfeledkezni a nyár végi kerti munkákról sem.
A környező országos fővárosai, nagyvárosai már a hónap első napjától, némelyek november végétől fényárban vannak, ünneplőbe öltöztek. A közkedvelt karácsonyi vásárok már mögöttünk vannak, most mindenütt az év leghosszabb éjszakájára készülődnek, s úgy tűnik, hogy mind idehaza, mind a közeli országokban igazán jó szabadtéri rendezvények lesznek.
A Lendvai Kétnyelvű Középiskola Diákközössége, a Leo Club Lendava- Lendva szervezetével, május 6-án, szombaton közösen jótékonysági futást és gyalogtúrát szervez, amelyen önkéntes adományokat gyűjtenek. A délelőtt 9 órakor kezdődő eseményről Črtomir Kelenc, a Diákközösség elnöke nyilatkozik.
December a szeretet, az ajándékozás és a varázslatos pillanatok időszaka. A lendvai Thermal Resort szálloda jótékonysági akciót indított Lendva Községgel és a Lendvai Vöröskereszttel együttműködve. A Lendvai Télapógyár elnevezésű projekt keretében adományokat vártak, amelyeket ma és holnap önkéntesek segítségével csomagolnak be. Ftičar Ines járt a helyszínen.