A Szlovén Köztársaság Állami Ösztöndíj-, Fejlesztési, Rokkantsági és Fenntartási Alapja közzétette ösztöndíjpályázatát a 2025/26-os évre a hiányszakmákat tanulók támogatására. A pályázatra augusztus 1-jétől szeptember 31-éig lehet beadni a kérvényeket
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség jelenlegi működési formája életbelépésének 35. évfordulója napján tartotta 12. soros ülését a csúcsszervezet tanácsa. Az ülésen egyhangúlag fogadták el a Vissza a Muravidékre! című káderösztöndíjakról és a felsőfokú végzettségű hiányszakmákat ösztönző ösztöndíjakról szóló szabályzatot. A pályázat a tervek szerint augusztusban jelenik meg. Egyhangúlag fogadták el az érettségi vizsgákról szóló törvény módosítására vonatkozó határozatokat is, valamint a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet idei évi munka- és pénzügyi tervét. Ezen kívül néhány aktuális kérdésről is döntést hoztak.
Az idén januártól április végéig 2064 személyt vettek fel a munkanélküliek nyilvántartásába, ami a Muravidéken közel 13 százalékkal kevesebb mint 2017-ben volt. Ez jó hír. Azonban kevésbé kecsegtető, hogy a Muraszombati Foglalkoztatási Intézet négy munkaügyi hivatalénak listájáról nem tudják biztosítani a munkaadók igényeinek megfelelő kádert a hiányszakmák betöltésére. Cigan Szilvia beszámolóját hallják.
Kedves gyerekek azonnal kezdődik a Felsőfokú manóképző című mesesorozatunk, amelyből kiderül, milyen fotók készültek Smirgliről és milyen a divat az Északi Sarkon?...de ezt hallgassátok meg a következő történetből.
A Szlovén Köztársaság Kormánya tavaly júniusban fogadta el a 2015-től 2019-ig tartó időszakra vonatkozó ösztöndíj politikát, amelyik értelmében a hiányszakmákat tanuló középiskolásokat támogatják. Elsősorban azok figyelmét hívjuk fel, akik már tavaly részesültek ebben az ösztöndíjban. Botka Ágnes összeállítása következik:
Szlovéniában ismét ösztöndíjra lehet jelentkezni a hiányszakmát tanuló diákoknak. Alenka Lovrenčec, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola pedagógusa ismerteti a részleteket, akit Botka Ágnes keresett fel.
A 2015/2016-os tanévben a rendszeres oktatási programokban tanuló diákok és a felnőttoktatás résztvevői is ún. hiányszakma-ösztöndíjat igényelhetnek. Augusztus 24-től azok pályázhatnak az említett támogatásra, akik a közép- és szakmunkásképző programokban olyan szakmát tanulnak, amely a következő tanévben a Munka-, Család-, Szociálisügyi és Esélyegyenlőségi Minisztérium deficites szakmáinak a listáján szerepel. A részleteket Berki Szilvia foglalja össze.
Folytatódik a Right Profession – Megfelelő szakmát a régió fejlődéséért című határon átnyúló projekt. Célja továbbra is a munkaerőpiac szerkezeti aránytalanságainak csökkentése és a hiányszakmák fiatalokkal való megismertetése.