A PANNON Európai Területi Társulás, a Szlovénia és Magyarország közötti CROSSDEST, határon átnyúló projekt partnere Banután, a Muravidéki Mintagazdaságban tartotta meg szakmai műhelymunkájának folytatását. Ezúttal a helyi termelők és a turisztikai szolgáltatók közötti gyakorlati együttműködés került a középpontba. A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával a Szlovénia-Magyarország Interreg program keretében valósult meg.
A Šalovci Turisztikai, Sport- és Kulturális Intézet a turizmus fejlesztéséről tartott szakmai konferenciát Šalovcin. A rendezvény a „Šalovci Község-i épület tetőterének revitalizációja az erősebb közösségért” című projekt része volt, amely Šalovci Község és a Rába-vidéki Magyarországi Szlovének Szövetsége együttműködésében a Kohézióért felelős és Regionális Fejlesztési Minisztérium támogatásával valósult meg.
Labritz Bálint már kisgyerekként is a természet közelségét kereste. Azt mondja, a mezőgazdálkodás, az állattartás nem is szakma, hanem életmód, olyan szinten beépül az ember életébe, hogy nem is tud mással foglalkozni. Bálint beleszületett, és benne is maradt, mert valahogy a föld és az állatok szeretete erősebb volt. Álma pedig szép lassan beteljesül. Másfél éve már működik a saját kis húsfeldolgozó üzeme, de nagy tervek állnak a gazdaság előtt, szeretné tovább bővíteni.
Felsőlakosban a Magyar ízek napja címmel szervezett gasztronómiai műhelymunkát a Provida Egyesület, valamint a helybeli Turisztikai Egyesület. A rendezvény célja, hogy megőrizzék a magyar kulináris és nyelvi örökséget. A projektet Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség támogatja.
Másodszor rendeztek Lendván nemzetközi amatőr páros teniszversenyt. A Return Tenisz Klub tornáján 24 játékos vett részt. A döntőben az Utroša/Bokan páros tiebreakben nyert a Čivre/Tarandek szlovén-horvát duó ellen, s ezzel címet védett. Elkezdődtek a selejtezők a Lendvai Röplabda Klub utánpótlás csapatai számára.
Dobronakon, a Kézművességek Háza udvarán a hétvégén igazi ünnepi hangulat fogadta a látogatókat. A Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség karácsonyi kézműves vásárt szervezett, ahol helyi kézművesek portékái, finom falatok, kreatív foglalkozások és élő zene tette teljessé az adventi élményt.
Módosult a szakmai stáb a Naftánál. Az új idényben Vedran Vinko felel a csapat fizikai állapotáért. Vlaszák Géza lett az új kapusedző. Bozsik József vezetőedző munkáját pedig továbbra is Veress Balázs asszisztensedző segíti.
A Mura-erdő egy egyedülálló erdő, ahol sok helyen az ember még nem avatkozott be a természetbe. Ez egy ártéri erdő, ahol számos madárfaj is él, s egy része a mai napig őserdőként maradt fenn. A fák mellett gazdag növény- és állatvilággal rendelkezik. Branko Bakan természetvédő nyilatkozott Szabó Szuzinak.
Megalakult a Demokraták párt Lendvai Helyi Szervezete. A párt tagjai tegnap tartották meg a választási konferenciájukat. Az elnök Robert Šajt lett. Az eseményen jelent volt Anže Logar, a párt elnöke, valamint Eva Irgl alelnök és Tine Novak parlamenti képviselő is. Bukovec Éva összegzi az eseményt.
Április 23-át 1995 óta ünnepeljük az UNESCO rendelete alapján, amely William Shakespeare és Miguel de Cervantes 1616-os halálának dátumához kapcsolódik, a könyvek és a szerzői jogok napjaként, az olvasás népszerűsítése, a könyvkiadás serkentése és a szerzői jogok érdekében
Újra megnyitotta kapuit a Muravidéki Mintagazdaság, ahol ma vetőmagokat és palántákat lehetett cserélni, továbbá salátát, sárgarépát, eperpalántát, krumplit és tökmagolajat vásárolni. Fehér Ilona kérdezte a szervezőt az esemény céljáról és néhány érdeklődőt a vásárlási lehetőség jelentőségéről.
A szezon negyedik fordulójával folytatódott a Muravidéki Mountain Bike-sorozat. Szombaton dual szlalom versenyt rendeztek a Vinarium Zipline felső állomása alatti réten. Összesen 40-en indultak kilenc kategóriában, ebből tíz helyi versenyző. Az eseményről Szabó Rudolf számol be.