A hétvégén zajlik Lendván a Colors of Rhythm, azaz a Ritmus színei elnevezésű kétnapos nemzetközi ütőhangszeres találkozó. Az esemény első napján, pénteken este a muravidéki zeneiskolák és a svéd Peaux Duo együttes mutatkozott be. Ma este pedig a Murska Percussion Ensemble, Walter Mertens belga ütőhangszerművész és zeneszerző, a szerbiai Niši Művészeti Akadémia, valamint az olaszországi Foggia-Bari Zenei Konzervatórium együttese várja a látogatókat.
Lendván, az Alexandriai Szent Katalin Plébániatemplomban adott közös hangversenyt a BeleTinke muravidéki énekegyüttes és a Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság. A kórusok a közönségnek színvonalas előadásban egyházi énekeket, népdalokat és megzenésített verseket adtak elő.
A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség jelenlegi működési formája életbelépésének 35. évfordulója napján tartotta 12. soros ülését a csúcsszervezet tanácsa. Az ülésen egyhangúlag fogadták el a Vissza a Muravidékre! című káderösztöndíjakról és a felsőfokú végzettségű hiányszakmákat ösztönző ösztöndíjakról szóló szabályzatot. A pályázat a tervek szerint augusztusban jelenik meg. Egyhangúlag fogadták el az érettségi vizsgákról szóló törvény módosítására vonatkozó határozatokat is, valamint a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet idei évi munka- és pénzügyi tervét. Ezen kívül néhány aktuális kérdésről is döntést hoztak.
A 2026-os labdarúgó-világbajnokság minden eddiginél szennyezőbb lehet. Egy ENSZ határozat szerint beperelhetik egymást a környezetkárosító országok.
Idén ünnepeljük a muravidéki magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szervezettségének 50 évét, valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség megalakulásának 35. évfordulóját. A nemzeti közösség érdekvédelmi szervezettségének létrejötte az 1974-es alkotmányhoz vezethető vissza. 1990 márciusában pedig az a statutáris határozat érvényesült, amely formálisan is lehetővé tette a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség megalapítását. Az alakuló ülést 1990. május 22-én tartották meg Dobronakon. Négy évvel később, 1994-ben az önálló Szlovéniában újonnan alakuló községekkel kezdett el valójában működni mai felépítésében a magyarság csúcsszervezete. Mai nemzetiségi adásunkban az öt községi – a lendvai, a dobronaki, a Moravske Toplice-i, a šalovci és a hodosi – magyar önkormányzat elnöke mondja el véleményét, meglátását a közösség működésének jelentőségéről, az elmúlt évtizedek eredményeiről, a jelen helyzetről, és állást foglalnak a közösség jövőképével kapcsolatosan is.
Március 19-e az a nap, amikor 35 évvel ezelőtt lehetőség nyílt a muravidéki magyar közösség csúcsszervezetének átszervezésére. Ezen a napon lépett érvénybe az a statutáris határozat, amely formálisan lehetőséget biztosított a jelenlegi Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség megalapítására. Így március 19-ét tartjuk számon a csúcsszervezet megalapításának napjaként, amelynek tagja az öt községi magyar nemzeti önkormányzati közösség. Dr. Göncz László történészt és kisebbségkutatót, egykori nemzetiségi politikust kérdeztük a nemzeti közösség megalapításáról, tevékenységéről, eredményeiről és hiányosságairól.
A Muravidék vendégül lát programsorozat keretében ma kézműves napot tartottak a dobronaki Kézművességek Házában. Az esemény vendégei a szatmárnémeti Borókagyökér Egyesület tagjai voltak.
Emelkedik az óvodai ellátás ára Moravske Toplice Községben. Az áremelés ezúttal nem a szülőket, mindössze a községi költségvetést terheli. Ami a községi költségvetés megvalósítását illeti, az év első felében 25 %-os volt a realizáció. Moravske Toplice Község 29. községi ünnepének megtartására készül. Részben ennek jegyében is zajlott a községi tanács kedden megtartott ülése, ugyanis a tanács megerősítette a községi kitüntetések átadásáról szóló határozat javaslatot. A 18 napirendi pontot tartalmazó ülés részleteit Bukovec Éva foglalja össze.
A kártevők és a kórokozók nem ismerik a határokat. Ez volt a témája a Mezőgazdasági Minisztérium, Növény – és Állategészségügyi valamint Élelmiszerbiztonsági Hivatala által, az 55. Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásáron szervezett előadásnak. A részletekről Jobbágy Klárát hallják.
A könyvek és a szerzői jogok napját 1995 óta jegyezzük az UNESCO határozata alapján, ugyanis 1616. április 23-án hunyt el William Shakespeare és Miguel de Cervantes a világirodalom két óriása. Tegnap a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ is megszervezte a könyv éjszakáját, változatos programmal.
Idén 50 éves a Szlovéniában élő magyar és olasz őshonos nemzeti közösség érdekvédelmi szervezete. Ugyanakkor 35 évvel ezelőtt alakult meg hivatalosan a jelenlegi Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, az úgynevezett csúcsszervezet. Így 2025-ben két jelentős jubileumot is ünneplünk. 35 évvel ezelőtt március 19-én lépett hatályba az a statutáris határozat, amely formálisan is lehetővé tette a muravidéki magyarok csúcsszervezetének megalapítását. Az alakuló ülést 1990. május 22-én tartották meg Dobronakon. Ebből az alkalomból ezen a napon majd ünnepi ülést tart Dobronakon a muravidéki nemzeti közösség tanácsa. Az 50 éves jubileumot pedig november 28-án egy gálaműsorral és magasrangú vendégek jelenlétével kívánja megünnepelni az MMÖNK. E jelentős évfordulók kapcsán indítunk sorozatot nemzetiségi műsorunkon belül. Minden hónap utolsó műsorában olyan személyeket szólaltatunk meg, akik az elmúlt öt évtizedben sokat tettek a magyar nemzeti közösség megmaradásáért és fejlődéséért. Mai adásunk vendége dr. Göncz László történész, kisebbségkutató, egykori nemzetiségi politikus lesz, aki az elmúlt időszakban a nemzeti közösség első évtizedeit kutatta. Elsőként arról tudhatnak meg többet, hogy honnan indult a muravidéki magyar közösség és hova jutott. Közben pedig mi mindenre volt szükség ahhoz, hogy öt évtized után ilyen eredményeket mutathat fel még akkor is, ha nem minden kifogástalan.
Az UNESCO határozata alapján február 21-e az anyanyelv nemzetközi napja. A fenntartható társadalom egyik alappillérét képezi a nyelvi sokszínűség. A célkitűzés mögött a különböző kultúrák és nyelvek békés együttélése áll.