A Magyar nótaesten Zsitkócban a legszebb magyar nóták és dalok az egykori muravidéki lakodalmakba, összejövetelekre repítették vissza gondolatban a jelenlévőket. A helyi Gyöngyvirág Művelődési Egyesület ötödik alkalommal várta a nótázni kedvelő falubelieket és a távolabbról érkezőket az ottani falu- és tűzoltóotthonba. És jöttek is szép számban, hogy együtt nótázzanak, társalogjanak. Szőke Kristina is velük nótázott.
A Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési egyesület szervezésében Deák Ferenc-emléknap tartottak. Zsitkócban minden éven tisztelettel és büszkeséggel emlékeznek arra, hogy a Haza Bölcse elődjei e kis településről származnak. A koszorúzással egybekötött emléknapról Cigan Szilvia készített beszámolót.
Egy igazi „ínyenc délutánra” invitálta a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület az érdeklődőket. Zsitkócban valójában már az év kezdetétől folyt az előkészület a 8-ik gasztro napra, amely megtartására szombaton került sor, s most már nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy eredményesen zárult. Azoknak, akik nem voltak jelen, egy kis hangulatot megpróbált elhozni Bukovec Éva.
Deák Ferencre emlékeztek tegnap Zsitkócban. A rendezvény a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület, valamint a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében zajlott. Az eseményen parlamenti képviselők osztották meg gondolataikat a „ haza bölcséről”. Bukovec Éva beszámolója.
Tisztújító közgyűlést tartott tegnap a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület. A következő négyéves mandátumban is Bacsi László lesz az egyesület élén. A közgyűlés résztvevői egyhangú támogatásban részesítették. Bukovec Éva számol be az eseményről.
Felszerelés beszerzésére, illetve felújítására a Muravidéki magyar faluprogramból a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület 2000 euró, a Göntérházi Hetés Művelődési Egyesület 1000 euró és a Göntérházi Helyi Közösség 4000 euró támogatást nyert. A Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közöséggel október 5-én írták alá az együttműködési szerződést, a beruházás megvalósításának határideje pedig 2021. március 31-e.
A Zsitkóci Helyi Közösség és a helybeli Gyöngyvirág Művelődési Egyesület szervezésében két, egymást követő rendezvényt tartottak. A zsitkóci származású és itt élő polgárok találkozóját a 7. Gasztro nap követte. A rendezvény sikere a vártnál is nagyobb volt. Cigan Szilvia hangulatot tükröző beszámolója következik.
Idén pünkösd szombatjára esett a Nemzeti Összetartozás Napja, a trianoni békediktátum aláírásának emléknapja. A Magyar Országgyűlés 2010-ben június 4-ét emléknappá nyilvánította, ami szerint minden magyar része az egységes magyar nemzetnek és akiknek államhatárok feletti összetartozása valóság. A Muravidéken élő magyarság, ezúttal is összefogva méltón emlékezett. A MMÖNK, a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület, a MNMI, Bödeháza Község Önkormányzata és a MMISZ egésznapos programot szervezett Zsitkócban. Volt megemlékezés, ünnepi műsor, koszorúzás, röplabdaverseny, parasztolimpia, gyermektáncház és meggyújtották az „Összetartozásunk tüzét” is.
Tisztújító közgyűlését tartotta meg tegnap délután a Zsitkóci Gyöngyvirág Művelődési Egyesület, amelyiket az eddigi elnökség vezet tovább, Bači Ladislav elnökkel az élén. Botka Ágnes összeállítása következik:
Zsitkócban a helyi közösség, a Gyöngyvirág Művelődési Egyesület és a Dobronak Községi Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség szervezésében megrendezték a hagyományos Deák Ferenc emléknapot. A meghívott vendégek és a helybeliek részvételével az alkalmi kultúrműsor és a történelmi tények felidézése után a faluotthonon elhelyezett emléktábla megkoszorúzására is sor került.