A muravidéki tűzoltóközösség fájó veszteséget szenvedett el. Elhunyt Meolic János, a Csentei Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke. Róla emlékezünk meg.
Felsőlakosban a tűzoltóegyesületben Nagy László nem kevesebb, mint negyven éve elnök, míg Tóth László parancsnokként szintén tud mesélni akár a hetvenes évek történéseiről is. Igen tapasztalt vezetőséggel áll fel tehát a 100 éves ÖTE, amelynek fejlődése komoly lendületet vett mostanában, és vehet még inkább a közeljövőben.
Nemzetiségi műsorunkban már sokszor elmondtuk, hogy idén két jelentős jubileumot ünnepel a muravidéki magyar nemzeti közösség. A közösség érdekvédelmi szervezetének 50., valamint a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség, az úgynevezett csúcsszervezet jelen szervezettségi formájának 35. évfordulóját. Az évfordulók apropójából nemzetiségi műsorunkban azokra a nemzetiségi politikusokra emlékeztünk, illetve azokat szólaltattuk meg, akik az elmúlt öt évtizedben sokat tettek a magyar nemzeti közösség szülőföldön való megmaradásáért. Harcoltak és kiálltak a közösség külön jogainak elismeréséért és a nemzetiségi intézményrendszer kiépítéséért, ami biztosította a muravidéki magyar közösség fejlődését. Köztük volt Varga Sándor, Varga József, Hajós Ferenc, Kercsmár Rózsa, Eőry Ernő és Pozsonec Mária. De természetesen rajtuk kívül még sokan mások is. Pozsonec Mária első elnöke volt a 35 évvel ezelőtt megalakult csúcsszervezetnek, majd 18 éven keresztül képviselte a magyar közösséget a szlovén országgyűlésben. Pozsonec Mária után, 1994-ben egy mandátum erejéig Balaskó József vezette a közösséget. Őt 1998 és 2006 között Tomka György követte a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség Tanácsának élén, akit fél évvel második mandátumának lejárta előtt leváltottak. Fél évig, az önkormányzati választásokig, Vida Ferenc volt az elnök. 2006 és 2010 között Kocon József irányította a csúcsszervezet tanácsát, majd őt 12 évig Horváth Ferenc követte az elnöki poszton. És ezzel elérkeztünk a jelenhez. 2022-től, tehát két és fél éve Orban Dušan az elnöke a muravidéki magyar nemzeti közösség tanácsának. Mai adásunkban vele beszélgetünk, elsőként arról, hogy milyennek látja a muravidéki magyarság helyzetét.
„Kultúra és sport a roma közösségen belül – a jövő kihívásai” címmel pénteken délután kerekasztal-beszélgetést szerveztek Muraszombatban. Az esemény házigazdája Jožek Horvat Muc, a Szlovén Romaszövetség elnöke volt.
Többnapos szlovéniai látogatásra érkezett a Lions International nemzetközi elnöke, Fabricio Oliveira, akit ma kora délután a lendvai színházteremben fogadtak a muravidéki Lions és Leo klub, továbbá a Lions Klubok Szlovéniai Szövetségének képviselői. Az elnök Magyarországról érkezett országunkba. A fogadáson Szőke Kristina is jelen volt.
Moravske Toplice községbe látogatott a Szlovén Köztársaság Államtanácsának delegációja. A küldöttséget Marko Lotrič elnök és dr. Monika Kirbiš Rojs főtitkár vezette. A látogatás során egyeztettek a község vezetésével, majd több helyi turisztikai fejlesztést is megtekintettek.
A januári vízimadár-számlálás Szlovénia legátfogóbb, szisztematikus és szervezett madárszámlálása. Rendszeres összeírásával a Szlovén Madártani Egyesület betekintést kap a madárfajok megjelenéséről és azok gyakoriságáról a vízfelületeken és azok környékén. A hétvégén zajlott összeírásról Anja Cigan, a Szlovén Madártani Egyesület muravidéki szekciójának elnöke nyilatkozott Szabó Szuzinak.
A Szlovéniában élő magyar nemzeti közösség érdekvédelmi szervezettségének 50-dik és a muravidéki csúcsszervezet megalakulásának 35-dik évfordulója alkalmából szervezett gálaműsort jelenlétével megtisztelte Nataša Pirc Musar, a Szlovén Köztársaság elnöke és dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke. A két államelnök Lendvára érkezése előtt Szentgotthárdon részt vett az Országos Szlovén Önkormányzat 30 éves jubileumán is. „A magyarországi szlovén nemzeti közösség és a szlovéniai magyar nemzeti közösség egyaránt nagy érték” – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök. Példaértékűnek nevezte azt a nemzetiségi politikát, amely a határ két oldalán élő kisebbségekre vonatkozik. Nataša Pirc Musar szlovén államfő Lendván kiemelte: „A nemzeti kisebbségek a kulturális és a nyelvi sokszínűség, a tolerancia és az együttélés közegében élnek, értékeikkel pedig gazdagítják mindkét szomszédos országot és mindkét nemzetet.” Hangsúlyozta azt is, hogy a csúcsszervezet működésének motorját maguk az emberek adják: több generáció munkája és elkötelezettsége tette lehetővé, hogy a szervezet mindmáig sikerrel teljesítse küldetését. A gálaműsoron elhangzott ünnepi beszédekből szemezgetünk mai nemzetiségi műsorunkban.
A napokban egy fehér gólya jelent meg a környéken. A látványa aggodalmat kelt és felmerül a kérdés, hogy a madár miért nem repült el. Hogy ennek mi lehet az oka, arról Anja Cigan, a Szlovén Madártani Egyesület Muravidéki szekciójának elnöke nyilatkozott Szabó Szuzinak.
ACH Volley – Panvita Pomgrad döntőt rendeznek a szlovén férfi röplabda kupában. A szlovén sport finanszírozása volt a téma annak a kerekasztalbeszélgetésnek, amelyen az UEFA elnöke, Aleksander Čeferin, és Matjaž Han gazdasági, turisztikai és sportügyekért felelős miniszter is részt vett.
Megtartotta éves közgyűlését a kapcai József Attila Művelődési Egyesület. Az idei évre vonatkozó beszámolók mellett Herzsenyák Mária elnök a felmentését kérte a tagoktól, és lemondott. Új elnöknek Szőke Kristinát választották meg a tagok.
A Muravidéki Magyar Tudományos Társaság a 2024-és közgyűlésén kiválasztotta új elnökét. Az eddigi elnök, dr. Bence Lajos, egészségügyi problémák miatt lemondott, a helyét dr. Kovács Attila veszi át.