32 nap alatt 958 kilométer gyalogszerrel. Nem a világkörüli út parányi része, hanem az El Camino de Santiago két szakaszának összesítése. Ezt az utat Ines Petričević tavaly tette meg. Élményeit összesítve, némi betekintést nyújt az út megtételébe önöknek is, tisztelt hallgatóink.
Vannak, akik csak gondolják, de mi papírra is vetjük, és szóvá is tesszük! Nem csupán a szemet szúró, nem helyénvaló dolgokra, hanem a pozitív példákra is odafigyelnek szerkesztőink. A vasárnaponként jelentkező Szóvá teszem című rovat készítői mindig arra ügyelnek, hogy időszerű témáról szóljanak Önökhöz.
Testi – lelki megpróbáltatást, egyben feltöltődés jelent a El Camino de Santiago, vagyis a Szent Jakab -út bármelyik szakaszának megtétele. Ezt mondja Ines Petričević is, aki tavaly 32 nap alatt 958 km tett meg, átgyalogolva két szakaszt. Élményeit a Lendvai Hegymászók Egyesülete által szervezett előadásán osztotta meg a közönséggel. Bukovec Éva beszámolója.
A Spiritus márciusi adásában a világ egyik leghíresebb zarándokútja, az el Camino végigjárásához kaphatunk hasznos, gyakorlati tanácsokat.
A völgyifalusi Marton Krisztina segítségével a világ egyik leghíresebb zarándokútját, az el Caminót járhatjuk végig a Spiritus októberi adásában.