Hogyan élhetett a 19-20. század fordulóján egy elszegényedő nemesi család sarja, egy aljárásbíró, egy értelmiségi Alsólendván? Akit érdekel annak érdemes megismerkednie a Dervarics család történetével.
A pénzről mesélnek a gyertyánosi kisiskolások. Kiderül, hogy mit hallottak a pénzről, és milyen kiadások vannak a családban.
A lendvai zsinagógában egybegyűlt közönséget Dubravko Baumgartner, a Lendvai Galéria-Múzeum igazgatója köszöntötte az Európai zsidó kultúra napjai programsorozatában tegnap este, melynek üzenete megőrizni a közösség hagyományát, kiemelten a helyi és regionális értékekre összpontosítva. A részletek Botka Ágnestől.
Működésének 20. évfordulóját több programmal ünnepli a Szent Katalin Kolping Család. A Városi Könyvtárban tegnap, a névadóról szóló előadást kísérhették figyelemmel az érdeklődők. Dányi József összeállítása következik.
Milyen gyógyító hatása van a csalánnak, milyen gyógykészítményeket, ételeket lehet belőle készíteni? E kérdésekre kaphatnak választ a Csalán a konyhában és helyi termékek fesztiválján. A rendezvényt három különböző napon szervezik meg áprilisban. Az elsőt április 3-án, azaz holnap, majd pedig április 10-én és 13-án is követik egymást a programok. Hogy melyek, arról Alen Dominič, a Felsőlakosi Turisztikai Egyesület elnöke nyilatkozott Szabó Szuzinak.
A Hahold család a Bánffyakká alakul, és eközben megdöbbentő szintre emeli a nemzetség presztízsét. Ezzel együtt emelkedik Alsólendva és tágabb környéke is magasabb szintre a késő középkorban.
A századfordulón Muraszombatban élő és tevékenykedő Eberl család történetét mutatta be tegnap este a Muravidéki Múzeumban Tamara Andrejek művészettörténész. A család feje Alois Eberl képzőművész volt, aki tájképeiben örökítette meg a vidéket, gyermekei pedig tevékenységük révén a város társadalmi életét gazdagították. A családot bemutató előadás után Tamara Andrejek művészettörténészt kértük mikrofon elé.
Mai műsorunkban a lányok ahhoz adnak tanácsokat, hogy miként kerülheted el a plagizálás legcsekélyebb gyanúját is.
Nemzetközi Romakonferenciát tartottak a hét végén Radencin. A szlovéniai, macedón, horvátországi, szerbiai, magyarországi romaképviselők, a nemzetközi romaintézmények illetékesei az elmúlt 10 év fejleményeiről és a romák jelenlegi európai helyzetéről cseréltek véleményt. Jože Horvat Sandreli, a Szlovén Romaközösség Tanácsának és egyszemélyben az Európai Romaközösség Tanácsának elnöke ecsetelte a Szlovéniában uralkodó helyzetet. A jó gyakorlatok bemutatása keretében a magyarországi projektekről dr. Horváth János Sándor beszélt. Cigan Szilvia beszámolója.
Csalánba nem üt a mennykő, tartja a közmondás, de most nem ennek jelentéstartalmával foglalkozunk, hanem a csalán szó eredetével és alakváltozataival. Hallgassák meg dr. Molnár Zoltán nyelvész összeállítását!
Egészségügyi műsorunkban a gyógynövények közül a rengeteg panaszra alkalmazható, tavasszal és koraősszel is gyűjthető csalán kerül középpontba. Vajdič Rozalija, a gyógynövények ismeretében jártas nyugalmazott biológiatanár a csalánteával történő tavaszi vértisztításról és az egyéb egészségügyi nehézségekre is használható gyógynövényről beszél, amelyt testápolásra és a konyhaművészetben is bátran alkalmazhatjuk. A műsort Cigan Szilvia szerkesztette.
Mindenekelőtt köszönet Irena Šavelnek, egykori munkatársunknak és sok évig igazgatónknak, hogy elfogadta a meghívást, és hogy a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából megosztja a Hahn-család második világháború előtti, alatti és utána következő történetét a hallgatósággal. Erről a családról már több előadás hangzott el, és történet lett lejegyezve, de ez kivételes alkalom, hogy az utódok egyike szóljon felmenőiről – mondta a bevezetőben dr. Branko Kerman, a Muravidéki Múzeum igazgatója.