A Mezőgazdasági Szaktanácsadó Szolgálat működése továbbra is a Szlovén Agrárkamara égisze alatt marad. A minisztérium ugyanis visszavonta a mezőgazdasági törvénytervezetből azt a javaslatot, hogy a szolgáltatást a Földművelésügyi Minisztériumon belül egy újonnan létrehozott igazgatáshoz helyezzék át.
Az Agrárkamara Szlovénia legnagyobb nem kormányzati mezőgazdasági szervezete, amely egyesíti a magán- és jogi személyek tagságát.
A Szlovén Agrárkamara gazdatiltakozást helyezett kilátásba miután a nemrég elfogadott állatvédelmi törvény nagymértékben veszélyezteti a szlovén sertés- és baromfiágazatot.
Az AGRA Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Vásár keddi vásárnapja az agrárkamara és a borászok napja mellett Magyarország napja is volt. Ennek apropóján a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. lendvai irodája ismét üzleti fórumot szervezett, ahol idén a szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok jó példái kerültek bemutatásra. Emellett pedig lehetőség volt B2B tárgyalásokra a két ország cégeinek képviselői közt. Az esemény részleteiről Horvat Davidot hallják.
Október elején hatodik alkalommal zajlik majd választás a Szlovén Agrárkamarában.
A Szlovén Agrárkamara muraszombati egysége ma tartotta 12. soros ülését, amelynek fontosabb témáiról Jobbágy Klára telefonjelentését hallják.
A választásokat követően a Szlovén Agrárkamara muraszombati egysége ma délelőtt 2. soros ülését tartotta meg.
A Mezőgazdasági Minisztérium tegnap Rakičanban bemutatta a mezőgazdasági törvény változásának javaslatát. Hogy milyen változásokra lehet számítani, arról Kalman Gorannak az Agrárkamara megbízott igazgatója, Martin Mavsar szólt bővebben.
E hónap végén újra választások lesznek a Szlovén Agrárkamarában. A választással kapcsolatos tudnivalókról Jobbágy Klárát hallják.
A Szlovén Agrárkamara muraszombati területi egységében ma délelőtt zajlott a 16. soros ülés, amelyen elsősorban a jövő hónapban esedékes kamarai választások előkészítése folyt. A részletekről Jobbágy Klára telefonjelentését hallják.
A hét végén, május 29-én ötödször vonulnak urnák elé a Szlovén Agrárkamarához tartozó gazdák. A választás előtti fontosabb tudnivalókat Jobbágy Klára összegzi.
Az Agrárkamara, a Szlovén Mezőgazdasági Intézet, valamint a térség több intézetének és vállalatának támogatásával ma Rakičanban megtartották a hagyományos Búzanapot.