Advent második vasárnapján kézműves vásárt szerveztek Bödeházán. A hagyományosnak számító ünnepváró rendezvényt ezúttal is gyertyagyújtás és kultúrprogram kísérte.
Advent első vasárnapja van, így elkezdődött a karácsonyi ünnepkör. Ennek apropóján a pártosfalvi Rózsa Kézműves Egyesületnél ma rendezik az ügyeskezű tagok munkáiból a hagyományos adventi kézimunka kiállítást. A részletekről Horvat David az egyesület tagját, Balajc Marijat kérdezte.
A szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület a helyi magyar önkormányzattal karöltve immár 11. alkalommal szervezte meg az adventi gyalogtúrát. Az úticél ezúttal a Talanyi emlékmű volt.
Advent negyedik vasárnapja van. Már csak néhány nap választ el bennünket az év legfényesebb ünnepétől, a karácsonytól. Egyre kevesebben vannak, akik átérzik ennek a csodáját, akik őszintén tudnak örülni neki.
Pince faluotthonját adventi kiállítás díszíti péntek délutántól. A gazdag ünnepi, meghitt összeállítás – amely szombaton este 18 óráig még megtekinthető - a pincei Zala György Művelődési Egyesület tagjainak munkáját dicséri. Vršič Iboljka elnök, illetve Feher Maja alelnök mesél a kiállítás létrejöttéről és általában az egyesületi életről. Kettejükkel Szabó Márk beszélgetett.
Több évtizedes múltra tekint vissza a Lenti Szent Mihály cserkészcsapat adventi betlehemezése. A hagyományőrző csoportot Dányi József is fogadta, aki a csapat vezetőségi tagját kérdezte a „házaló betlehemezésről”, valamint rögzítette is a kis előadást.
Nagybecskereken megtartották a Lucapogácsa fesztivált és adventi vásárt. Háromnapos eseménysorozattal emlékeztek Temesváron az 1989-es decemberi forradalomra. Leköszönt tisztségéből az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla. Helyreállítják Székelyföld egyik legrégibb Pieta-szobrát.
Az adventi időszakban mindenki szeretne örömet okozni, esetleg megajándékozni valakit. Ajándékot nem csak kapni jó, hanem adni is. Az ajándékozás varázsát járjuk körbe. Hallhattok érdekességeket, valamint könyv- és filmajánlót.
Az első adventi gyertya meggyújtására került sor tegnap Bárszentmihályfán az egyedi fűzsátor betlehemnél. Az eseményről Dányi József készített összefoglalót, az ünnepségen közreműködött Herman Gréta énekes.
A Tulipános láda decemberi adásában dr. Lendvai Kepe Zoltán, a Lendvai Galéria és Múzeum főmuzeológusa segítségével ismerkedünk meg Faragó Márton alsólendvai születésű festőművésznek az I. világháború alatt született alkotásaival.
A megszokottól eltérő módon készülnek a közeledő adventi időszakra a lendvai és dobronaki plébániai Karitász tagjai. A járványügyi helyzet miatt idén az előző évekhez képest kevesebb koszorút készítenek, ezek nagy része pedig már gazdára is talált. A napokban zajlik a Karitász hete is, amely az idei évben az idősek és a rászoruló családok megsegítésére összpontosít. Ennek keretein belül zajlik ma este a már 30. Jóság hívása jótékonysági rendezvény. A részletekről Horvat David érdeklődött
A szentlászlói József Attila Művelődési Egyesület szombaton, azaz holnap szervezi meg a 9. Adventi gyalogtúrát, amelynek úticélja ezúttal a Bakonaki-tó és környéke. A programról Dóra Gézát, az egyesület elnökét kérdezte telefonon Fehér Ilona munkatársunk.