Szerettek írni? Mikor, mit és miről írtok? Valakinek megmutatjátok, mit vetettetek papírra? Múlt héten szervezték meg a Szúnyogh Sándor fogalmazási versenyt az általános iskolások részére. Dunja és Iva az 1. Sz. Lendvai KÁI-ból is megfogalmazta gondolatait, ezért ezt a műsort az írásnak, valamint Szúnyogh Sándornak szenteljük. Kalandozzatok el ti is velünk a betűvetés birodalmába!
Egy varázslatos születésnap, „Micimackó kalandja”, Ha „varázsdoki” lennék – többek közt ezekre a címekre hagyhatták szárnyalni képzelőerejüket az általános iskolások a Szúnyogh Sándor fogalmazási versenyen. Emellett pedig írhattak akár az unaloműzésről, a bátorságról, a hazaszeretetről, arról, hogy miképpen oldanának meg a felnőttekkel együtt egy problémát, vagy például arról, hogy ki kell állniuk az álmaik mellett, szárnyalniuk kell. A közel negyven, 6-9. osztályosnak 60 perc állt rendelkezésére, hogy a – korosztályonként – két megadott cím közül az egyikre megfogalmazza gondolatait. A verseny ezúttal is a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet égisze alatt valósult meg. A házigazda az 1. Sz. Lendvai KÁI volt. Az ünnepélyes díjkiosztóra pedig január elején kerül sor a Szúnyogh Sándor-emléknap keretében. Szőke Kristina készített riportot.
A muravidéki magyar kulturális élet első eseménye az évben a Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny eredményhirdetése, amikor az iskolások a költőre emlékezve, kíváncsian várják a zsűri értékelését. Mai adásunkban az idén már mögöttünk lévő eseményhez térünk vissza egy Nyelvművelő adás erejéig, amelyben dr. Gróf Annamária, a zsűri tagja néhány nyelvi jelenségre hívja fel a figyelmet.
Szúnyogh Sándor muravidéki magyar költő, író, újságíró, szerkesztő 1998. január 9-én hunyt el ötvenhat éves korában. Az emlékére szervezi meg évente a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet a Népújság hetilappal közösen a róla elnevezett fogalmazási versenyt az iskolások számára. A lendvai zsinagógában tegnap este rendezték meg a díjkiosztót, amelyen Kerékgyártó Blanka, a Lendvai Kétnyelvű Középiskola diákja vehette át a Szúnyogh Sándor-emlékplakettet és a költőről készült portrét, ami Nemes László festőművész munkája. Az alkalmi rendezvény része volt a VersMozaik című összeállítás.
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet közzétette a Szúnyogh Sándor- fogalmazási verseny 2021/22-es tanév díjazottjainak névsorát. A muravidéki magyar költőről elnevezett díjat idén Tivadar Barbarának ítélte a zsűri.
Mai adásunkban a muravidéki magyar irodalom folytonosságában gondolkodva a Szúnyogh Sándor emléknap és a nevéhez kötődő fogalmazási verseny díjkiosztója kerül a középpontba. A témát megtoldjuk Szemes Péter szerkesztő és kritikus, a vidék irodalma alapos ismerőjének gondolataival, amelyekről egy korábbi alkalommal kérdeztük. Ezt követően dr. Kostyál László művészettörténésszel beszélgetünk az I. Zala Vármegyei Tárlatról, amelynek alkotásai most a lendvai színház- és hangversenyterem folyosóin láthatók, szorosabbra kötve a vármegye és a Muravidék kulturális kapcsolatát.
A muravidéki magyar irodalom megteremtőjére, a 25 éve elhunyt Szúnyogh Sándorra emlékeztek tegnap este a lendvai zsinagógában. Az emlékműsor keretében kiosztották a költőről elnevezett fogalmazási verseny legjobbjainak járó díjakat és elismeréseket.
A Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet szervezésében a következő napokban zajlik a Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny. Tegnap a középiskolás diákok vetették papírra gondolataikat, akik most is két téma közül választhattak. A versenyen ott volt Ftičar Ines is.
Beszélgetés a Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny díjazottjaival. Hogyan küzdjünk meg a lustasággal? Filmajánló. Viccek. Nyereményjáték: miről beszéltünk ma? A megfejtést küldjétek az mmr@rtvslo.si email címre!
Két ünnep között készült a mai adásunk: egyfelől a Szúnyogh Sándor emléknap benyomásai alatt élünk még, amikor a muravidéki magyar költőre emlékezünk a róla elnevezett fogalmazási verseny díjkiosztójával, másfelől pedig már a magyar kultúra napjára készülődünk….
Szoktatok írni? Ha igen, mit, mikor és hol? Múlt héten osztották ki a Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny helyezettjeinek járó elismeréseket. A Tini expressz műsorvezetői is tollat ragadtak, és megfogalmazták gondolataikat. A műsorban erről hallhattok, no meg az olvasásról is, hiszen az szorosan kapcsolódik az íráshoz.
Egy sokoldalú muravidéki „mindenes” emlékét őrzi, továbbá a fiatalok íráskészségének ápolását, fejlesztését ösztönzi a Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny. Az iskolások írásai még tavaly októberben születtek meg, az ünnepélyes díjkiosztót pedig hagyományosan az emléknap keretében tartották meg. Szőke Kristina összeállításában elsőként a legtöbb ponttal értékelt írásból hallhatnak részletet, majd Horvat Lara Szúnyogh Sándor-díjas szólal meg.