14. soros ülését tartotta a Šalovci Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Tanácsa.
A magyarországi országgyűlési választásokon a muravidéki magyarok is részt vehetnek.
Négy tanuló képviseli a Muravidéket a József Attila Megyei Versmondó Versenyen Zalakaroson – dőlt el a Lendvai Könyvtárban megtartott területi fordulón.
A balatonfüredi Alkotóházban a Ljubljanai Egyetem Bölcsészeti Karának néhány hallgatója műfordítói kurzuson vesz részt.
A budapesti Gólem Színház Rossz zsidók című fekete komédiája Lendván.
A Lindua kamarakórus éves koncertjét tartotta meg tegnap a lendvai zsinagógában. Vendégfellépő az Udruga Turen kórus volt a horvátországi Podturenből.
Az egészség az egyén és a társadalom egyik alapvető értéke, amelyet csak közös erőfeszítésekkel tudunk hatékonyan erősíteni.
Hagyományőrző locsolással és néptánccal telt meg a lenti templom tér húsvéthétfőn. A Kerka Táncegyüttes táncosai vidám műsorral és közös tojásfa-díszítéssel idézték fel a régi szokásokat. Pisnjak Atilla beszélgetett Hácskó Bendegúzzal.
Szomi Béla fordításában készült el az Adj már csendességet/Podaj že tišino című Balassi-kötet.