
Kétévente rendezi meg a Csentei Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az 1988-ban indult hímzőszakkörének kiállítását. A közösség erejére, összetartozására utaló munkák dr. Kerecsényi Edit néprajzkutatóhoz, majd Bažika Magda ma már nyugalmazott tanítóhoz vezetnek vissza.
Majd Török Etát említhetjük, továbbá Soós Rózsit és Donner Ágit, a szakkör mostani két vezetőjét, akik segítik a hímzőszakkör tagjait a hagyomány visszatanulásában – mondta egyebek között Vida Simona, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet munkatársa a megnyitón. A kiállítást Fehér Andrea állította fel, Botka Ágnes először őt szólította meg.